A szlovéniai Škocjan-barlangok rendszere nemcsak az ország első UNESCO természeti világörökségi helyszíne, hanem bolygónk egyik leglenyűgözőbb föld alatti tája is. A gigantikus, több mint száz méter magas kanyonokat, rejtélyes föld alatti folyókat és különleges barlanglakókat rejtő karsztvidék már 5000 éve vonzza az embereket, egykor pedig az alvilág valóságos kapujának hitték.
A föld alatti kanyon és a gigantikus Martel-terem
A barlangrendszer egyik legkülönlegesebb jelensége a Reka folyó, amely mintegy 55 kilométeren át a felszínen folyik, majd a Velika Dolinánál drámai módon eltűnik a mélyben, hogy 34 kilométerrel arrébb a Timava-forrásoknál, az Adriai-tenger közelében bukkanjon fel újra. A víz vájta ki a lenyűgöző „Suttogó-barlangot” (Šumeča jama), amely egy 3,5 kilométer hosszú, helyenként 10-60 méter széles és több mint 100 méter magas föld alatti kanyon.
A 6 kilométeres barlanghálózat abszolút fénypontja a Martel-terem. Ez a 308 méter hosszú, 146 méter magas és 2,2 millió köbméter térfogatú gigantikus csarnok a világ egyik legnagyobb ismert föld alatti ürege. Bár a méretek hatalmasak, a kanyon egy viszonylag szűk szifonban végződik, amely heves esőzések idején nem bírja elvezetni a hirtelen lezúduló vizet, így a barlangban a vízszint esetenként több mint 100 métert is emelkedhet.
Fotó: Borut Lozej / Škocjan-barlangok Park archívumBronzkori kultuszhely és kézzel vájt ösvények
A helyszín már az ókorban is ismert volt, a 17. században pedig Janez Vajkard Valvasor polihisztor is megemlítette krónikáiban. A barlangrendszer szisztematikus feltárása a 19. században kapott új lendületet, amikor Trieszt városa új ivóvízforrásokat keresett. A ma is használt lenyűgöző látogatói ösvényekből több mint 10 kilométernyit a helyi lakosok puszta kézzel, egyszerű ékekkel és drótokkal vájtak a meredek sziklafalakba.
A régészeti leletek szerint a terület és a barlangok környéke legalább 5000 éve folyamatosan lakott. A Mušja-barlang 50 méter mély szakadékából több mint 600 késő bronzkori fémtárgy, fegyver és állatcsont került elő. A kutatók szerint a folyó eltűnésének helyszínét egyfajta mitikus, homéroszi alvilági kapunak tekinthették, ahová a Balkántól, a Pannon-medencétől egészen Görögországig zarándokoltak az emberek áldozati rítusokat bemutatni.
Fotó: Borut Lozej / Škocjan-barlangok Park archívumJégkorszaki növények és vak barlanglakók
A Škocjan-barlangok egyedülálló mikroklímája miatt a beszakadt víznyelőkben (Velika és Mala Dolina) egy igazi természetes laboratórium működik: alig néhány tíz méternyi szintkülönbségen belül békésen élnek egymás mellett a jégkorszaki relikviumnövények (mint az aurikula) és a melegkedvelő mediterrán fajok (például a vadspárga).
Még ennél is különlegesebb a sötét mélyben kialakult ökoszisztéma. Mivel a fény hiányában nincsenek zöld növények, az itt élő barlanglakó (troglobiont) állatok kizárólag a felszínről bemosott szerves anyagokon élnek. Ezek a lények teljesen pigmentmentesek, gyakran vakok, ugyanakkor rendkívül lassú anyagcserével és hosszú élettartammal rendelkeznek. Közéjük tartozik a leghíresebb helyi lakos, a barlangi vakgőte (emberhal) is, amely akár a 20 centiméteres hosszúságot is elérheti.
A helyszín ökológiai és geológiai egyedülállóságát bizonyítja, hogy 1986-ban felkerült az UNESCO természeti világörökségi listájára, és a világon elsőként lett föld alatti ramsari vizes élőhely.
Forrás: Slovenia.si
Címlapkép forrás: Slovenia.si
