A mindenszentek ünnepére gyűltek össze a hívek november 1-jén a pécsi Szent II. János Pál kápolnában, ahol az esti szentmisét Kövesi Ferenc plébános mutatta be. Az ünnepi liturgia előtt a jelenlévők közösen imádkozták el a mindenszentek litániáját, miközben mindenki egy kis lapra írhatta fel azoknak az elhunyt szeretteinek a nevét, akikért külön imát kért.
Prédikációjában a plébános hangsúlyozta: mindenszentek az egyházi év egyik legörömtelibb ünnepe, hiszen azokra emlékezünk, akik már elérték földi életük célját, és Isten örök szeretetében élnek. Kiemelte, hogy az ünnep nem csupán a történelem nagy szentjeiről szól, hanem mindazokról is, akik életük során csendesen, szeretettel és hűséggel tették a jót.
Beszédében külön megemlékezett az egyszerű édesanyákról, édesapákról, nagyszülőkről, testvérekről, barátokról és azokról a dolgos emberekről, akik a mindennapokban éltek példamutató életet. Mint fogalmazott, nem a tökéletesség tesz valakit szentté, hanem az, ha megengedi Isten kegyelmének, hogy alakítsa és vezesse az életét. A szentség ezért nem néhány kiválasztott ember kiváltsága, hanem minden hívő számára elérhető meghívás.
A halottak napjához kapcsolódva Kövesi Ferenc arra is rámutatott, hogy a két ünnep szorosan összetartozik. Míg mindenszentek a végső célra irányítja figyelmünket, addig halottak napján imádságos szeretettel fordulunk azok felé, akik már elindultak az örökkévalóság útján.
A hívek azt is hallhatták, hogy a temetőkben és emlékhelyeken meggyújtott mécsesek nem csupán az emlékezés jelképei. A gyertyaláng a keresztény reményt is kifejezi: azt a hitet, hogy Krisztus világossága erősebb a halál sötétségénél, és Isten irgalmából mindannyian meghívást kaptunk az örök életre.
Az ünnepi áldást követően a szertartás a halottak ájtatosságával folytatódott a kápolna melletti keresztnél. A kereszt lábánál elhelyezett mécsesek fénye egyszerre fejezte ki az elhunytak iránti szeretetteljes emlékezést és azt a rendíthetetlen reményt, hogy az értük mondott imák meghallgatásra találnak a Gondviselő Istennél.
Fotó: Szent II. János Pál Római Katolikus Plébánia Facebook oldala
