Madaras Zoltánt, a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet elnökét nemrégiben hatalmas szakmai elismerés érte: az Év Agrárembere díjátadón ő vehette át a Kertészet kategória győztesének járó „Év Kertésze” elismerést. Ez a rangos díj nemcsak az ő személyes sikere, hanem annak az innovatív szemléletnek a visszaigazolása is, amellyel hat évvel ezelőtt kollégáival nekilátott az intézet teljes megújításának. Irányítása alatt a kutatóintézet valódi, modern szakmai iránytűvé vált a hazai borászok számára – legyen szó a gyorsan változó fogyasztói trendek lekövetéséről vagy az ország első alkoholmentesítési technológiájának bevezetéséről. Az alábbi interjúban a vármegye egyik legkeresettebb menedzserével beszélgetünk a vállalkozói gyökerekről, a borpiaci szemléletváltásról, a régiós összefogás erejéről, valamint arról a tudatosan épített kapcsolati tőkéről, amely a hosszú távú siker valódi kulcsa.
Néhány év alatt több, egészen eltérő területen is bizonyított vezetőként. Mit tanult a leginkább abból az időszakból, amikor átvette a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet irányítását, és mi volt az első döntés, amire ma is büszke?
– Családom vállalkozói gyökerekkel rendelkezik, és ez a szemlélet mindig meghatározta a munkámat. Korábbi munkahelyemen is kiemelten fontosnak tartottam a partnerségek építését, különösen a régió vállalkozóival. Ugyanez a megközelítés vezérel ma is, amikor a Pécsi Tudományegyetemen dolgozom. Hat évvel ezelőtt, amikor Dr. Teszlák Péterrel és Ipacs-Szabó Istvánnal közösen elkezdtük újragondolni és felépíteni a kutatóintézetet, alapvető célunk volt, hogy szoros szakmai együttműködést alakítsunk ki a régió borászaival. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a kutatóintézet feladata nem pusztán a génbank fenntartása és megőrzése, hanem az is, hogy irányt mutasson a borászoknak egy rendkívül gyorsan változó világban. Az elmúlt évtizedek jól mutatják, milyen gyorsan változnak a trendek. A prémium vörösborok 15–20 éves felfutását követte a rozé robbanásszerű népszerűsége, ma pedig már 3–5 évente váltják egymást az új irányok. A gasztronómiában és a borok világában ugyanúgy megfigyelhető ez a ciklikusság, mint a szeszes italoknál: a rum reneszánszát a gin követte, most pedig a whisky van emelkedőben. A boroknál jelenleg az alacsony alkoholtartalmú, illatos, könnyű fehérborok kerülnek előtérbe, miközben csendben, de határozottan erősödik az alkoholmentes borok iránti kereslet is. Ezért is döntöttünk úgy, hogy idei szakmai konferenciánk, amelyet május 20-án rendezünk, az alkoholmentes borokra fókuszál. Együttműködési szerződést kötöttünk a világ vezető alkoholmentesítési technológiáját fejlesztő ausztrál Flavourtech vállalattal, amely leszállította számunkra az ország első ilyen berendezését. Magyarországon elsőként mi helyezzük üzembe ezt a technológiát, és tíz magyar bor alkoholmentes változatát készítjük el, amelyeket májusban mutatunk be a szakmai közönségnek. Lehet szeretni vagy nem szeretni az alkoholmentes borokat, de a számok egyértelműek: a következő generáció teljesen más fogyasztói szokásokat és tudatos életmódot követ. A mi generációnkhoz képest mindössze a tizedét költik alkoholra. A piac változik, és nekünk is alkalmazkodnunk kell. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy a borászok már az első pillanattól kezdve bizalmat szavaztak nekünk. A legnehezebb induló időszakban is jelentős támogatást kaptunk a szigetvári, villányi és szekszárdi borászoktól. Ez a partnerség tette lehetővé, hogy hat év munkája után elértük a kezdetekkor kitűzött célt, és ma már valódi szakmai irányt mutathatunk a régió és az ország borászainak.
A vármegye egyik legkeresettebb menedzsereként tartják számon. Ön szerint mi az a vezetői készség, amely ma Magyarországon a leginkább hiányzik – és amit Ön tudatosan fejlesztett magában?
– Nagyon sok kiváló menedzserrel találkoztam pályám során, és sokat köszönhetek a vállalkozói múltamnak, valamint azoknak az embereknek, akiket ebben a közegben ismertem meg. Kiemelten fontosnak tartom azokat a vállalkozói fórumokat és üzleti közösségeket, ahol több generációból érkező, sikeres és korrekt vállalkozókkal lehet kapcsolatot építeni. Ezeknek a közösségeknek az ereje abban rejlik, hogy a rendszer maga is arra ösztönöz, hogy valóban megismerjük egymást. Meggyőződésem, hogy balga az, aki kizárólag a saját tapasztalataiból akar tanulni. Én mindig figyeltem másokra, és különösen sokat adott számomra, amikor tapasztaltabb, idősebb vállalkozók őszintén megosztották, milyen hibákat követtek el, milyen kanyarokat vett az életük. Ezekből a történetekből rengeteget tanultam. Ez a szemlélet adta az egyik legfontosabb alapot számomra: hogy a kapcsolati tőkébe és a korrektségbe következetesen energiát és időt fektetek. Úgy gondolom, hogy akár vállalkozóként, akár egy intézet vezetőjeként dolgozunk, az adott szó és a bizalom építése hosszú távon jelentősen megkönnyíti a munkánkat. Talán ez az egyik legfontosabb tanulság, amit a vállalkozói közegből magammal hoztam.
Rövid ideig a közéletben is kulcsszerepet vállalt, a Baranya Vármegyei Közgyűlés elnökeként. Hogyan lehetett három év “gyengélkedés” után alig egy év alatt stabilizálni a helyzetet – és mit vitt ebből tovább a mai munkájába?
– Minden projektindítás természeténél fogva nehéz, különösen egy olyan szervezetnél, mint a Baranya Vármegyei Önkormányzat, ahol a pályázatok koordinálása és a területfejlesztési feladatok ellátása kiemelt jelentőségű. Ahogy egy ház építésénél is: ha az alapok jók, onnantól a felépítés már egy sokkal gördülékenyebb folyamat. A megyénél kiváló kollégákkal és szakemberekkel dolgozhattam együtt. Az a tervezői és előkészítő munka, amely a projektek alapjait megteremtette, valóban sok időt és energiát igényelt, ugyanakkor megalapozta a későbbi sikereket. Mire átkerültem a megyei közgyűlésből a PTE-re, a projektek mintegy 90%-a már előrehaladott állapotban volt. A beszerzések elindultak, az építkezések megkezdődtek, a források rendelkezésre álltak. Ez egyértelműen csapatmunka volt. Nem egyetlen emberen múlott, hanem azon, hogy olyan szakemberek dolgoztak együtt, akik egyszerre több mint száz pályázatot is átláttak, ismerték a buktatókat, és időben fel tudták hívni a figyelmet a kritikus pontokra. Innentől kezdve már „csak” a tempót és a lendületet kellett biztosítani számukra, illetve megadni mindazt, amire szükségük volt a következő lépések megtételéhez. Nagyon büszke vagyok erre az időszakra, mert egy rendkívül erős, szakmailag felkészült csapat állt össze, akikkel valóban öröm volt dolgozni. Külön öröm számomra, hogy közülük ma már többen is a PTE-n dolgoznak, és újra együtt építhetjük a következő projekteket.
A borászat és a kutatás hosszú távú gondolkodást igényel. Ön szerint mikor lesz igazán versenyképes a magyar bor a nemzetközi piacon: tíz vagy húsz év múlva – és mit kell most jól csinálnunk hozzá?
– Úgy gondolom, hogy a borászatban elkerülhetetlen a generációváltás, és erre minden borászatnak fel kell készülnie. Ebben mi, mint kutatóintézet, közvetlenül nem tudunk segítséget nyújtani, viszont vannak olyan tapasztalt szakemberek és coachok, akik már bizonyítottak ezen a területen. Mi magunk is dolgozunk velük, és szívesen ajánljuk őket. A másik fontos terület a termékstruktúra egyszerűsítése. A magyar borpaletta rendkívül széles és sokszínű, ami önmagában érték, ugyanakkor marketing szempontból komoly kihívást jelent. Nem tudunk olyan egységes, könnyen kommunikálható üzenetet felépíteni, mint például az osztrákok a Zöldveltelinire, vagy Új-Zéland a Sauvignon Blanc-ra. Magyarország esetében több száz tételről beszélünk, ami megnehezíti a nemzeti szintű márkaépítést. Irányokat kell kijelölni, és ez fájdalmas döntésekkel jár majd, de csak így lehet hatékony, országos marketinget építeni. Ami azonban óriási lehetőség, és amire nagyon büszkék vagyunk, az a borászokkal való szoros együttműködés. Ennek egyik legfontosabb eredménye a Borkulturális alapismeretek tantárgy, amelyet az egyetemünkön indítottunk el, és amelyet már több más egyetem is átvett. A hallgatók két campuskreditért egy féléves elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt, amely során megismerkednek a magyar borok kultúrájával és sokszínűségével. Egy átlagosan 300 fős hallgatói csoport minden héten négy tételes borkóstolón vesz részt, teljesen kezdő szintről indulva. Miért fontos ez? A hallgatók jelentik a jövő borfogyasztóit és a jövő vezetőit. Számukra is elengedhetetlen, hogy tudjanak bort kóstolni, eligazodjanak a magyar borok világában, és akár egy rendezvényen magabiztosan tudjanak válaszolni borral kapcsolatos kérdésekre. A képzés jó hangulatú, mégis szakmailag megalapozott, és több mint 14 borásznak ad lehetőséget arra, hogy személyesen mutassa be borait háromszáz hallgatónak. A visszajelzések pedig egyértelműek: sok hallgató úgy érkezik, hogy „csak sörös”, és könnyű kreditért jön, majd félév végén arról ír nekünk, hogy már borkóstolón ünnepli a születésnapját. Van olyan kolléganőnk is, aki a képzés hatására teljesen új szemmel kezdett tekinteni a borokra, és ma már ő az, aki a barátainak ajánl borokat, útvonalakat, borászatokat — mert tudja, mit és miért választ. Mi nem azt szeretnénk megmondani, melyik a jó bor, hanem irányokat szeretnénk mutatni. Ebben a zajos, gyors, marketinggel telített világban a magyar borászat nehéz helyzetben van, de ha a fiataloknál kezdünk építkezni, akkor hosszú távon stabilabb piaci alapot teremthetünk a borászok számára. Bízom benne, hogy jövőre már tíz egyetem fogja átvenni a pécsi borkultúra-képzés tananyagát, és ezzel valódi, országos hatást érhetünk el.
A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egyszerre oktatási, kutatási és gyakorlati műhelyként is működik. Hol húzódik ma az a határ, ahol az akadémiai kutatás valódi, kézzelfogható segítséget tud adni a baranyai borászok mindennapi munkájához?
– Az elmúlt hat évben mintegy kétmilliárd forint értékű fejlesztést valósítottunk meg egyetemi és kormányzati támogatással a kutatóintézetben. Teljes eszközparkunkat korszerűsítettük: megújult a szőlészeti és borászati technológia, valamint a laboratóriumi háttér is. A borászok számára több területen tudunk érdemi támogatást nyújtani. Az egyik legfontosabb a szaktanácsadás, különösen most, amikor az aranyszínű sárgaság (fitoplazma) komoly veszélyt jelent a szőlőültetvényekre. Sok borász fordul hozzánk azzal a kérdéssel, hogy a tünetek alapján milyen döntést hozzon, hiszen gyakran csak árnyalatnyi különbségek vannak a betegségek között, ugyanakkor a döntés súlya óriási: ki kell‑e vágni az ültetvényt vagy sem. A másik nagy erősségünk a gyors és jól felszerelt laborunk. Olyan rutin vizsgálatokat végzünk, amelyeket más laborok jellemzően egy‑két hetes határidővel vállalnak, mi viszont 24–48 órán belül eredményt adunk. A borászok számára — különösen az új borok, például a rozék engedélyeztetésénél — az idő tényező kritikus, és ebben mi tudunk a leggyorsabban partnerek lenni. Új irányként elindítottuk az oltványkészítést is. A PTE‑n lehetőség van az általunk nemesített, illetve a génbankban őrzött fajtákból oltványt vásárolni. Ezeket nem csupán értékesítjük, hanem teljes körű szakmai támogatást is biztosítunk hozzájuk. A megrendelő igénye szerint kimegyünk a területre, talajvizsgálatot végzünk, alanyt ajánlunk, és az adott terület adottságaihoz igazítva készítjük el az oltványokat. Megrendelőink között vannak gyűjtők néhány tőkével, de ugyanúgy tízezres nagyságrendben vásárló termelők is. A célunk minden esetben az, hogy ne csupán terméket adjunk át, hanem olyan szakmai hátteret, amely valódi döntéstámogatást és hosszú távú biztonságot nyújt a borászoknak. Nagyon intenzíven dolgozunk azon, hogy még ebben az évben létrehozzunk egy egyedülálló mikroszaporító labort. Ennek elsődleges célja, hogy vírus‑ és patogénmentes — vagyis a lehető legegészségesebb — oltványokat állítsunk elő. Azért fogalmazok így, mert nem szakmai közönségnek szóló cikk készül, de a lényeget így lehet a legpontosabban megérteni: Magyarországon mi szeretnénk először olyan minőségű oltványokat előállítani, amelyek nemcsak egészségesek, hanem kimagaslóan erősek is. Ez azért kiemelten fontos, mert számos olyan betegség létezik, amely hosszú ideig rejtve maradhat a szőlőben. Ezek nem feltétlenül pusztítják el azonnal a növényt, de folyamatosan gyengítik, és jelentősen csökkentik az élettartamát és a termőképességét. Amikor pedig egy új ültetvény telepítéséről beszélünk, az 30–50 éves beruházást jelent. Nem mindegy, hogy egy erős, egészséges oltvánnyal indulunk neki ennek az időszaknak, vagy egy átlagos, rejtett problémákat hordozó növénnyel. Mi úgy gondoljuk, hogy a kutatóintézetnek ezen a területen is szintet kell lépnie. Ezért állunk rá arra, hogy Magyarországon elsőként a legmagasabb minőségű oltványok előállításában vállaljunk vezető szerepet. Célunk, hogy ne külföldről kelljen beszerezni azt a minőséget, amelyre a hazai borászoknak szükségük van, hanem itthon, magyar kutatási háttérrel és szakmai tudással tudjuk biztosítani számukra.
A klímaváltozás egyre erősebben formálja a szőlőtermesztést. Mely fajtákban vagy technológiákban látja most a legnagyobb jövőt a PTE‑n folyó kísérletek alapján, és mi az, amiről ma még kevesen beszélnek, pedig hamarosan kulcskérdés lehet?
– A klímaváltozással foglalkozni kell, nemcsak a szőlészetben, hanem az élet minden területén. Nekünk is egy rendkívül felgyorsult versenyben kell helyt állnunk. Ennek részeként kiemelten foglalkozunk a talajtakarás kérdésével és a vízmegtartás javításával. Ugyanakkor van egy sajátos előnyünk is: a pécsi szőlőfajták többsége korai érésű. Például a Jázmin szőlőfajtát rendszerint augusztus első–második hetében kezdjük szüretelni. Ez azért fontos, mert az év legszárazabb időszaka általában augusztus–szeptember, így mi még időben, jó víztartalommal rendelkező, egészséges szőlőt tudunk betakarítani. Az aszály tehát kevésbé akadályozza az érés folyamatát ezeknél a fajtáknál. Ez a tulajdonság új lehetőségeket is nyit. Egyre aktívabban keressük azokat az északi országokat — például Angliát vagy Lengyelországot — ahol húsz évvel ezelőtt még tankönyvi alapon sem próbálkoztak szőlőtermesztéssel, ma viszont komoly potenciál mutatkozik. A korai érésű, jó minőségű pécsi fajták, mint a Jázmin vagy a Pinot Regina, ezekben az országokban is biztonsággal beérnek. Ott nem augusztusban, hanem szeptember közepén szüretelnék őket, de a napfényes órák száma még mindig elegendő lenne a minőségi bor előállításához. A másik kiemelt terület, amellyel foglalkoznunk kell, a vízmegtartás és az öntözés. Rendkívül kedvezőtlen helyzet, hogy Magyarország több vizet enged ki, mint amennyi beérkezik. Ezzel mindenkinek a maga szintjén foglalkoznia kell. Mi is készülünk: látjuk, hogy az új telepítéseknél már elengedhetetlen az öntözés. Ezért 1–2 hektáros kísérleti öntözési rendszert állítunk be, mert ha ezt nem tesszük meg, az első évben akár 50%-os pusztulás is előfordulhat az új telepítéseknél. Azon dolgozunk, hogy a klímaváltozás kihívásaira tudatos, tudományosan megalapozott válaszokat adjunk, és olyan fajtákat, technológiákat és módszereket fejlesszünk, amelyek hosszú távon is biztonságot és versenyelőnyt jelentenek a borászok számára.
Sok fiatal érdeklődik a borászat iránt, de kevesen látják át, mit adhat egy egyetemi háttér. Miben tud ma többet nyújtani a pécsi borászképzés és kutatás, mint egy „családi úton” megszerzett tudás, és hogyan lehet a fiatalokat hosszú távon is a szakmában tartani?
– Igaz, hogy én magam nem vagyok borász, mégis azt mondom: ha a gyerekeimet pályaválasztás előtt, biztosan bátorítanám őket arra, hogy ezt a szakmát válasszák. Aki szereti a kalandot, az utazást, a kihívásokat, és nem egy monoton munkára vágyik, annak a szőlészet és borászat világa kiváló választás. Miért gondolom így? Mert nincs két egyforma év. Hat éve dolgozom itt, és minden év más kihívásokat, más lehetőségeket, más szüretet és más csúcsborokat hozott — pedig a szőlő ugyanazon a területen terem. Ez a szakma folyamatos megújulás, állandó kutatás és játék: mindegy, hogy valaki a kutatóintézetben dolgozik vagy egy borvidéken, mindig új technológiák, új élesztők, új eljárások jelennek meg, amelyek gyorsan terjednek. Számomra lenyűgöző, milyen erős és összetartó szakmai közösség a borászoké — nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Nemrég Ausztráliában jártunk szakmai úton, ahol az a borász fogadott minket a saját otthonában, aki 16 évvel ezelőtt Ipacs‑Szabó István kollégám munkatársa volt Villányban. Elég volt egy telefon, és minden szakmai és emberi támogatást megkaptunk. Bármerre járunk a világban, mindig találunk ilyen kapcsolódási pontokat, és sokszor magyar gyökereket is, legyen szó Dél‑Amerikáról, Mexikóról, Kaliforniáról vagy Olaszországról. A borászat világa ráadásul hasonlóan izgalmas, mint a séfeké: rengeteg inspiráló emberrel találkoznak a fiatalok, és a világ legszebb helyein dolgozhatnak. Aki szeret utazni, annak különösen nagy lehetőségei vannak. A fiatal magyar borászok közül sokan élnek is ezzel: január–februárban, amikor a déli féltekén zajlik a szüret, átmennek Ausztráliába, Kaliforniába vagy Dél‑Afrikába dolgozni. Más lépték, más szemlélet, más technológia — olyan tapasztalatokat szerezhetnek egyetlen év alatt, amire itthon nem lenne lehetőség. Ezért is tartom fontosnak, hogy a fiatalokat bátorítsuk erre a pályára. A borászat folyamatos megújulást ad: a technológia, a stílusok, a design, a marketing, a címkék világa mind‑mind állandóan változik. Aki szereti a színes, pörgős, kreatív közeget, annak ez a szakma valódi kiteljesedést adhat.
Milyen nemzetközi tapasztalatokat szereztek az elmúlt évek során?
– A világ egyik vezető kutatóintézetében is jártunk szakmai bejáráson, és rendkívül tanulságos volt látni, hogyan működik a tudás és a szolgáltatás valódi piaca ott, ahol több évtizedes tapasztalat halmozódott fel. Az Adelaide Research Institute kiváló példa erre: működésük 30% állami támogatásból, 30% pályázati forrásból és 40% piaci szolgáltatásból áll össze. Olyan árbevétellel, eszközparkkal és kutatói bázissal rendelkeznek, hogy valóban a világ élvonalába tartoznak. Nagy megtiszteltetés volt, hogy fogadtak minket, és úgy tűnik, közös pályázati együttműködés is kialakulhat — hiszen kitől lehetne a legtöbbet tanulni, ha nem a legjobbaktól. Számomra az egyik legfontosabb kérdés minden ilyen látogatásnál az, hogy fogadnak‑e hallgatókat. Szeretném, ha a kollégáink és a diákjaink is eljuthatnának ezekre a helyekre, és látnák, hogyan dolgoznak más kontinensen ugyanazon a területen. Amitől ugyanis a leginkább tartok, az az „üzemi vakság”: ha csak ülünk Pécsen, és elmondjuk magunkról, milyen jók vagyunk, de nem nézünk körbe a világban, akkor óhatatlanul lemaradunk. A nemzetközi tapasztalatszerzés óriási érték. Az elmúlt hat évben tudatosan építettük a nemzetközi kapcsolatainkat, és ennek köszönhetően kollégáink több rangos konferencián is bemutathatták a munkájukat — például olasz, magyar és francia szakmai fórumokon. Ezek után hívtak meg bennünket egy Horizont‑pályázatba, ami korábban soha nem fordult elő a pécsi kutatóintézet történetében. Ez egyszerre szakmai elismerés és komoly financiális lehetőség, amely tovább erősíti az intézet fejlődését. A nemzetközi szakmai kapcsolatok globálisan megerősödtek. A világ kutatóintézetei bizonyos értelemben versenytársaink, ezért folyamatos benchmarkingra van szükség: tudnunk kell, ki mivel foglalkozik, mi a profilja, milyen eredményeket ér el. Nagyon örültem például, amikor a németországi és a pécsi laborvezető kollégánk, Dr. Kőrösi László azonnal megtalálta a közös hangot — ebből közös kutatás, közös publikáció és tartós szakmai kapcsolat született. Hasonlóan értékes együttműködések alakultak ki az olaszokkal és a brazilokkal is – utóbbiaknál már pécsi szőlőfajtából is van kísérleti telep. A Horizontprogramban pedig a pécsi kutatóintézet kiválóan vizsgázott: Dr. Teszlák Péter vezetésével olyan szakmai munkát végeztünk, melynek köszönhetően meghívtak a következő pályázati körbe is. Ez persze nem örök tagság, folyamatosan teljesíteni kell, és ezek a lehetőségek újabb kapukat nyitnak meg számunkra. Mindig azt mondom a kollégáimnak, hogy amikor szakmai útra megyünk, minden terület képviselője jöjjön — szőlész, borász, laboros, nemesítő. Mert mindenki más szemüvegen keresztül látja ugyanazt a helyzetet. És amikor hazafelé azt hallom tőlük: „Ezt megpróbáljuk”, akkor tudom, hogy elindult valami. A kutatóintézet feladata ugyanis éppen ez: kipróbálni dolgokat, kísérletezni, tesztelni. Néha az eredmény az, hogy egy kutatás nem sikerült — de ez is eredmény, és ezt is publikálni kell. Máskor pedig új áttörések születnek, mint az alkoholcsökkentés, az alkoholmentesítés vagy a nemesítés terén. Ezekről pedig évről évre be kell számolnunk.
Édesapja meghatározó hatással volt Önre… Van olyan tanács vagy mondat tőle, ami ma is iránytűként szolgál?
– 14 éves korom óta dolgozom. A családomban szigorú, következetes nevelés mellett a munka természetes része volt az életünknek. Édesapámtól egy olyan hozzáállást tanultam meg, amely máig meghatározza a gondolkodásomat: mindig nézzük meg, amit mutatni akarnak. Ha valaki büszkén megmutatta a saját kis birodalmát, mi elmentünk, megnéztük — és sokszor éppen ezekből a látogatásokból született egy új termék, egy új irány vagy akár egy új vállalkozás. A nyitottság, a kíváncsiság és a tanulás iránti alázat rengeteget adott nekünk. Ugyanilyen fontosnak tartom a szakmai alázatot és a vállalkozói korrektséget. Ezek az értékek minden helyzetben iránytűként működnek, és nagyon sokat segítettek a mostani munkámban is. Amikor bekerültem a kutatóintézetbe, nem volt könnyű időszakunk. Mégis több borász, kereskedő és gépforgalmazó eljött hozzánk, leült velünk, és azt mondta: „Meséljetek, mire készültök.” Ez óriási erőt adott. Büszkeséggel tölt el, hogy amikor látták, hogy mi valóban komolyan gondoljuk, amit Dr. Teszlák Péterrel és Ipacs‑Szabó Istvánnal elkezdtünk, akkor bizalmat szavaztak nekünk. Ismertek az előző munkámból, tudták, hogyan dolgozom, és támogattak bennünket. Ezért nem lehetünk elég hálásak. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nekünk kötelességünk továbbadni ezt a jó példát: azt a fajta korrektséget, nyitottságot és szakmai tisztességet, amelyet mi is kaptunk.
A menedzseri és közéleti sikerek mögött kemény időszakok is állnak. Mi volt pályája legnehezebb pillanata…?
– Életemben mindössze egyszer fordult elő, hogy úgy mentem haza, hogy másnap talán nem folytatom. De végül soha, egyetlen dolgot sem adtam fel. Számomra rendkívül fontos, hogy ha, elköteleződöm egy cél mellett, akkor képes vagyok keményen dolgozni érte. Ha rossz irányba indultam, akkor korrigálok, de nem engedek el semmit, amit célként kitűztem. Olyan típusú ember vagyok, akinek vannak hosszú távú tervei — tudom, hogy némelyikhez 5–10 év kell, mégis már most ott vannak előttem. Idén például olyan magáncélom valósul meg, amelyet hat éve tűztem ki. Ugyanez igaz a hivatásomra is: mindig csapatban gondolkozom, és voltak elképzeléseink, amelyekben hittünk, és bár hat évvel ezelőtt sokan mosolyogtak rajtunk, mi nem engedtük el. Kellett hozzá hit, akarat, pályázati munka, és néha bizony kemény küzdelmek is. A kétmilliárd forint értékű fejlesztés, amelyet létrehoztunk, ma már minket igazol. Büszke apaként azt is fontosnak tartom, hogy példát mutassak. Olyan nincs, hogy minden könnyű, és olyan sincs, hogy minden rózsaszín. Az élet mindenkit próbára tesz. Én pedig nem mehetek haza úgy, hogy azt mondjam a gyerekeimnek: „Feladom.” Sokszor éppen az ad erőt, amikor a legkisebb is azt mondja: „Apa úgyis megoldja.” Ezek a pillanatok segítenek abban, hogy beleálljak a következő nagy erőfeszítésbe. Mostanra eljutottunk oda, hogy a fejlesztések, az eszközpark és a technikai háttér valódi alapot adnak a következő szinthez. Innentől sokkal mélyrehatóbb, kutatói és szakmai munkát tudunk végezni. Kijelöljük az előttünk álló öt év irányait, ehhez igazítjuk a csapatot és a kutatási struktúrát is. Amit a kutatóink eddig megalapoztak, azt most megerősítettük egy korszerű szakmai háttérrel, a következő feladat pedig az, hogy ezt a kapacitást 100%-ban kiaknázzuk.
Sokan példaképként tekintenek Önre Baranyában. Mit üzenne annak a fiatalnak, aki ma szeretne vezetővé válni, de úgy érzi, hogy „vidékről” ez szinte lehetetlen?
– A mai világban valójában semmi sem lehetetlen. Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy tanuljanak nyelveket, és töltsenek el legalább egy évet külföldön. Egy ilyen tapasztalat olyan önállóságot, nyitottságot és világképet ad, amit semmi más nem pótol. Ha valaki elvégezte a szőlész‑borász mérnöki alapképzést, különösen fontosnak tartom, hogy folytassa az MSc‑t is, mert hosszú távon ez adja meg azt a szakmai stabilitást, amire később építeni tud. A diploma után pedig érdemes néhány évet egy multinacionális vállalatnál dolgozni. Ott olyan rendszerszemléletet, munkafegyelmet és nemzetközi gondolkodást lehet elsajátítani, amit később bármilyen területen kamatoztatni lehet. Közben természetes módon változik a fókusz, alakul az érdeklődés, tisztul a kép arról, hogy ki miben találja meg a saját útját. És ha ez a felismerés megszületik, akkor azt nem szabad elengedni. Nem lesz olyan, hogy valaki egy csettintésre megvalósítja az álmát, de minden nap tenni kell érte egy kicsit. Tanulni, képezni magunkat, kapcsolatokat építeni, és lépésről lépésre közelebb kerülni ahhoz, amit igazán szeretnénk csinálni. Ha valaki kitartó, következetes, és minden nap tesz egy apró lépést a célja felé, akkor előbb‑utóbb valóban azzal fog foglalkozni, amit szeret — és abból fog megélni. Summázva, talán ez a legfontosabb tanácsom.
