A 19. század rendkívül nehéz időszak volt Lengyelország számára a nemzeti identitás megőrzése szempontjából, mivel az ország 1795-ben, a birodalmi Oroszország, Poroszország és a Habsburg Monarchia általi felosztás során formálisan megszűnt létezni. A művészek az irodalomhoz és a képzőművészethez fordultak, hogy a népi kultúrára támaszkodva tartsák életben a közösségtudatot és alkossanak nemzeti mitológiát.
A felosztás időszakában az alkotók számára a nemzetközi kozmopolita stílusok további veszélyt jelentettek a nemzeti identitás kiépítésére nézve. A nemzeti mozgalomhoz kötődő művészek ezért a helyi népi kultúra és hagyományok alapján konstruáltak sajátos, nemzeti stílusokat, amelyek elsősorban az építészetben teljesedtek ki. Az 1860-as és 1870-es években jött létre a gótikára utaló visztulai-balti stílus, amelynek eredményeként elsősorban az orosz fennhatóság alatt álló Kongresszusi Lengyelországban épültek neogótikus templomok. Ezzel párhuzamosan fejlődött ki a nemesi kúriák hagyományait idéző udvarház-stílus is, amelyet a magas lengyel manzárdtető és az oszlopcsarnok fémjelzett. Bár ezek az irányzatok a dicső múltat és a katolikus hitet hirdették, figyelmen kívül hagyták a felosztás előtti lengyel-litván államalakulat tényleges etnikai és vallási sokszínűségét.
Történelmi festészet és népi ihletés
A nemzeti emlékezet ápolásának missziója kiemelten jelent meg Jan Matejko festményein, aki a lengyel történelem olyan dicsőséges és jelentős eseményeit örökítette meg, mint a grunwaldi csata vagy az 1791-es alkotmány megszületése. A századfordulón a Fiatal Lengyelország mozgalomhoz tartozó tanítványai – mint Jacek Malczewski és Stanisław Wyspiański – a múlt szellemeit és a nemzeti tragédiák szimbólumait ötvözték a népi témák iránti rajongásukkal. A művészek számára különös inspirációt nyújtottak az olyan gazdag és egyedi anyagi kultúrával rendelkező csoportok, mint a Keleti-Kárpátokban élő huculok, valamint a podhalei hegyvidékiek.
Fotó: Notes for PolandA zakopanei stílus születése
Amikor Zakopane az 1890-es években divatos fürdőhellyé vált, Stanisław Witkiewicz kritikus és művész a podhalei kézművességből és építészetből merítve alkotta meg a jellegzetesen lengyelnek szánt zakopanei stílust. Bár az első ilyen alkotás, a gazdag földbirtokos által megrendelt Koliba-villa kifejezetten a tehetős fürdővendégek polgári igényeit szolgálta ki, az irányzat hamarosan megjelent a bútorok, mezőgazdasági eszközök, ruházati cikkek és porcelánok tervezésében is.
A folklór által ihletett nemzeti vonás az iparművészetben is teret hódított: az 1901-ben alapított Lengyel Iparművészeti Társaság és a későbbi Krakkói Műhelyek alkotói a modern formatervezést ötvözték a nemzeti kézművességgel a textilek, kerámiák és bútorok készítése során. Ezek az 1890 és 1918 között létrejött stíluselemek a mai napig meghatározzák a lengyelség fogalmát a kortárs köztudatban.
Forrás: Notes from Poland
Címlapkép: Notes from Poland
