Kosztolányi Dezső neve hallatán legtöbbünknek az Édes Anna, az Aranysárkány vagy az Esti Kornél jut eszébe, ám a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja ennél jóval összetettebb személyiség volt. Arany Zsuzsanna irodalomtörténész, az író életrajzának szerzője személyes történeteken, családi kapcsolatokon és különleges élethelyzeteken keresztül mutatja be a költő démoni humorral átszőtt, játékos világát.
A halál közelében is megőrizte humorát
Kosztolányi Dezső életének utolsó időszaka különösen sokat elárul az író személyiségéről. Súlyos betegsége idején, a gégeeltávolítással járó kényszerű némaságban úgynevezett beszélgetőlapokon keresztül kommunikált környezetével. Ezek a feljegyzések nemcsak a mindennapjairól, hanem sajátos humoráról is tanúskodnak.
Még a legnehezebb pillanatokban sem veszítette el játékos kedvét: szójátékokkal és különféle tréfákkal szórakoztatta a körülötte lévőket. Mintha a halállal való szembenézés közben is megpróbálta volna megőrizni azt a könnyedséget, amely egész életét jellemezte.
Kosztolányi 1936. november 3-án, délelőtt 11 óra 6 perckor hunyt el az Új Szent János Kórházban. Bár az éjszakától és a sötétségtől mindig is tartott, végül egy őszi délelőttön ért véget az élete.
Harmos Ilona és a különleges emberi kapcsolatok
Kosztolányi magánéletében legalább annyi ellentmondás és különlegesség volt, mint irodalmi munkásságában. Feleségéhez, Harmos Ilonához írt levelei sokszor még költői alkotásainál is személyesebb képet adnak róla. A levelezésben a közeledés, a távolodás, a szenvedély és a játékos évődés egyaránt megjelenik.
Kapcsolatuk nem volt mindig egyszerű, de az író személyiségének megértéséhez fontos kapaszkodót jelent. Harmos Ilona alakja több művében is visszaköszön, miközben Kosztolányi nőkhöz és szerelemhez fűződő viszonya számos irodalomtörténeti érdekességet rejt.
Az Akarsz-e játszani című vers különösen szép példája annak, hogyan kapcsolódott össze nála a szerelem, az intimitás és a játék gondolata.
Csáth Géza: a rokoni kapcsolat és a közös tragédia
Kosztolányi életének egyik legmeghatározóbb személyes kapcsolata unokatestvéréhez, Csáth Gézához fűzte. A szintén íróként és zeneszerzőként ismert Csáth nem csupán rokona, hanem közeli barátja is volt.
Az 1919-es esztendő különösen fájdalmas időszakot jelentett Kosztolányi számára: szülővárosától, Szabadkától is elszakadt, és unokatestvérét is elveszítette. Csáthra később úgy emlékezett, mint „démonian mulatságos cimborára”.
Kapcsolatuk az író művészi világában is nyomot hagyott. A Csáthról tervezett, Mostoha című regényben Esti Kornél alakja is megjelent volna. Nem véletlen az összefüggés: a különc, szabad szellemű, olykor kiszámíthatatlan figura több vonásában is emlékeztetett azokra az emberekre, akik Kosztolányi életében fontos szerepet játszottak.
Az élet nagy játéka: Esti Kornél világa
Kosztolányi humorának egyik legjellegzetesebb vonása az irónia és az abszurd helyzetek iránti érzékenység volt. Műveiben gyakran állította pellengérre az emberi képmutatást, a túlzott komolykodást és a társadalmi szerepek mögött rejtőző furcsaságokat.
A Becsületes város groteszk világa, a Pacsirta finom humora és az Esti Kornél különös kalandjai mind azt mutatják, milyen kivételes érzékkel tudta megfigyelni az emberi természetet.
Írásaiban a századforduló kávéházi világa, a fiatal művészek lelkesedése, a polgárpukkasztó tréfák és a mindennapi élet apró abszurditásai egyaránt helyet kaptak.
Kosztolányi számára a játék nem pusztán szórakozás volt, hanem az élet elviselésének egyik formája. Ahogy egyik gondolatában megfogalmazta: „játszottak, örökösen játszottak, mert enélkül lehetetlen lett volna elviselniök az életet”.
Talán éppen ez az egyik legfontosabb kulcs az életművéhez: a tragédiák, veszteségek és emberi gyengeségek mögött is képes volt meglátni az élet különös, olykor mulatságos oldalát.
Forrás: Müpa – Arany Zsuzsanna: Démoni és mulatságos – Kosztolányi játékai
Címlapkép: Müpa
