Mi történik egy emberrel, amikor a munkája során újra és újra találkozik mások legnehezebb élethelyzeteivel? Herner Ákos számára a LIONS Ház nem egyszerűen egy munkahely, hanem egy olyan közeg, ahol családok történetei nap mint nap átírják azt is, ahogyan a saját életünkre nézünk. Gyermekekről, szülőkről, tragédiákról, segítségről és azokról a pillanatokról beszél, amelyek után az ember már máshogy lát bizonyos dolgokat. Arról is mesél, hogyan lett a civil munka egy fiatalkori élményből élethivatás, és miért gondolja, hogy egy szervezetnek nem elég stabilnak lennie: reziliensnek is kell lennie. Herner Ákos a Mecsek24-nek adott interjúban olyan történeteket is megosztott, amelyekről talán egészen másképp gondolkodunk majd, miután elolvastuk őket.
Melyik volt az a pillanat vagy élmény, amikor úgy érezte: nem elég csak sikeresnek lenni, vissza is kell adni valamit a közösségnek, és miért épp a LIONS Clubra esett a választása?
– A LIONS Clubnak van egy ifjúsági tagozata, a LEO Club, amely a jótékonykodni vágyó fiatalokat fogja össze. Én több barátommal együtt 17 éves koromtól a pécsi LEO Club tagja voltam, és nagyon kedves emlékeket őrzök erről az időszakról; jól emlékszem, amikor a jogi egyetem szemináriumairól jártam át a pécsi gyermekotthonba korrepetálni. A LEO Club minden tagjának volt egy mentorált gyermeke, akiért felelősséget vállalt: tanítottuk, beszélgettünk velük a mindennapi gondjaikról, lelki nehézségeikről, emellett filmvetítéseket, kirándulásokat, ünnepségeket szerveztünk számukra.
Innen indult a kapcsolatom a LIONS mozgalommal. Később, amikor elhelyezkedtem, az első munkahelyem is a gyermekvédelemhez kötődött: Villány Város Gyámhivatalában dolgoztam, de pár év után világossá vált számomra, hogy az állami szféra nem feltétlenül adja azt a mozgásteret, ami a gyermekek érdemi megsegítéséhez szükséges. Amikor 2013-ban felmondtam, egyértelmű volt számomra, hogy civilként szeretném folytatni a munkát, mégpedig a LIONS Clubban, ahova korábban tagként már 2005-ben csatlakoztam. 2013-tól pedig a LIONS Házban való munka a hivatásommá vált, mely azóta is töretlen.
Így összességében ez egy nagyon természetes, szerves folyamatként alakult – egy kis állami kitérővel. Egyébként a pécsi LEO Club azóta sajnos már megszűnt. Míg a ’90-es években ez egy különleges „ajánlat” volt számunkra, azóta ezernyi lehetőség áll a fiatalok rendelkezésére, és a rengeteg impulzus közepette természetszerűleg nehezebben köteleződnek el hosszabb távon egyetlen ügy vagy mozgalom mellett.
Mi volt az első olyan LIONS-élménye, amikor azt érezte: ez most nem csak egy klub, hanem tényleg hatása van annak, amit csinálnak?
– Fiatalként ismerkedtem meg a LIONS mozgalommal. Bár az alapításnál még nem voltam jelen, LEO tagként a ’90-es évek végén szembesültem először azzal, milyen tevékenységet végez a klub – és ez azonnal lenyűgözött. Amikor az alapító tagok elmesélték, milyen élethelyzet indította el őket – például, hogy a Köztársaság tér parkjának padjain aludtak azok a szülők, akiknek a gyermeke onkológiai kezelés alatt állt a pécsi gyermekklinikán –, rögtön megértettem, milyen hatalmas jelentősége van ennek a szervezetnek.
Amikor 2005-ben csatlakoztam, én úgy éltem meg, hogy akkor már egy nagy hatású közösséghez léptem be, melynek megtiszteltetés részese lenni. Bár az „ősélmény”, a kezdetek személyes átélése nem adatott meg, az alapítók történetei és a klub tevékenysége már akkor mélyen hatott rám, amely küldetéshez nagyon nyitott szívvel tudtam kapcsolódni.
Egy LIONS-projekt a gyakorlatban mennyire „tervezés” és mennyire „helyzetmegoldás”?
– Ma már különösen fontosnak tartom, hogy civil szervezetként is stratégiai tervezést végezzünk – működésünknek bizonyos értelemben hasonlítania kell egy jól felépített cég működéséhez. Szervezetszociológiai tényként kell kezelni, hogy egy szervezet vagy fejlődik, vagy visszafejlődik. Olyan, hogy stagnálás, valójában nincs; az nem más, mint a visszafejlődés előszobája.
Éppen ezért elengedhetetlen, hogy mi is folyamatosan előre tervezzünk, ne csak projektekben, hanem hosszabb távú folyamatokban gondolkodjunk, és megőrizzük a stabilitásunkat. Meggyőződésem, hogy a stabilitásnak van egy magasabb minősége is: ez a rezilienciára (lelki rugalmasságra) épülő működés. Szeretek úgy gondolni magunkra, mint egy reziliens szervezetre – amely nemcsak stabil, hanem rugalmas és ellenálló is.
Van egy ügyünk, a LIONS Ház ügye, és ehhez rendezzük az erőforrásainkat. Jöhet világjárvány, jöhetnek váratlan kormányzati döntések vagy bármilyen külső körülmény: nekünk muszáj, hogy legyen B- és C-tervünk arra, hogy ezt az ügyet sikerre vigyük. Ez a legfontosabb, már csak a célcsoportjaink miatt is.
A helyzetmegoldás természetesen a mindennapi működés része, és sokszor éppen ez adja a szépségét. Szerencsére ezekre a helyzetekre rendelkezünk kialakított protokollokkal, és van egy erős erkölcsi normarendszerünk is, amely mindig segít a helyes döntés meghozatalában. Gyakran a helyes döntés elválik az egyszerűtől. Minket azonban nem az egyszerűség vezérel. Ha a helyes döntést hozzuk meg, az nyugalmat ad – és ez a nyugalom végül könnyebbé teszi az utat.
Mi az, amit a LIONS megtanít az emberről, amit máshol – munkában vagy magánéletben – nem feltétlenül lehet megtanulni?
– Volt egy édesapa, akinek a gyermeke már tíz agyműtéten volt túl. Megkérdeztem tőle: „József, ezt hogyan lehet ép ésszel kibírni?” Ő pedig egyetlen mondatot mondott, amitől teljesen ledermedtem: „Ákos, amilyen terhet Isten rátesz az emberre, azt méltósággal kell viselni.”
Milyen egyszerű, mégis megrendítő mondat. Ott álltam döbbenten, miközben – zárójelben jegyzem meg –, épp azon gondolkodtam, milyen új telefont vegyek. Teljesen más gondolati síkon jártam, és akkor érkezett ez a mondat, ami egy pillanat alatt helyre tette bennem, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen.
Ez az, amit a LIONS nap mint nap megtanít: újra és újra visszahúzza az értékrendünket a helyes irányba. Amikor hajlamosak lennénk beleragadni a materiális gondolatokba vagy a saját kis világunkba, segít, hogy az értékek a helyükre kerüljenek. Óriási ajándék, hogy ez nap mint nap megtörténhet.
Emlékszik olyan esetre, amikor egy segítség sokkal többet jelentett a fogadó félnek, mint amit Önök előzetesen gondoltak?
– Volt egy család, akiket egyszerre két tragédia sújtott: a gyermeküket Pécsett leukémiával kezelték, miközben a kis falujukban leégett a házuk. Így nemcsak a terápia idejére, hanem tartósan is szállást kellett biztosítanunk számukra. Nem tudtak hazamenni két kezelés között, és a terápia után sem volt hova visszatérniük.
Ebben a helyzetben kettős feladatunk lett: nemcsak a betegség idején nyújtottunk segítséget, hanem a lakhatásukat is biztosítottuk a kezelések között. Jó érzés volt látni, hogy szép lassan elkezdték otthonuknak tekinteni a LIONS Házat – távol az otthonuktól. Szerencsére sokan így élik meg.
Egy másik történet is mélyen megmaradt bennem. Pár éve tragikus baleset történt a letenyei határátkelőnél: egy bolgár kamion sofőrje elaludt, fékezés nélkül belerohant a határőr bódéba és az átkelésre várakozó autóba. A család épp nyaralni indult. Három gyermek és két felnőtt sérült meg, az édesanyának eltört a bordája, az egyik gyermeknek súlyos medence- és bordatörése lett.
A pécsi kórházba szállították őket, és még aznap éjjel megkapták a LIONS Ház kulcsait. Pár nap múlva kedvező hírek érkeztek: a gyermek műtétje sikeres volt. Beszélgettem a családdal, akik heteket maradtak nálunk. Amikor sajnálkozva megjegyeztem, milyen szerencsétlen fordulatot vett a nyaralásuk, a gyerekek felnevettek: „Ó, hát mi nagyon jól érezzük magunkat a LIONS Házban.”
Az édesanya hozzátette, hogy Pécs varázslatos hely, és hálásak, hogy egy ilyen városban tölthetnek el néhány hetet. A LIONS Ház számukra a béke szigete lett.
Ez a történet is visszavezet ahhoz, amit nap mint nap megtapasztalunk: mi is rengeteget kapunk a szülőktől és a gyerekektől. Megmutatják, milyen „szemüvegen” keresztül érdemes nézni a világot, és milyen gyakran kell „újrahuzalozni” az értékrendünket. Ezért ez a munka nemcsak szolgálat, hanem kiváltság is.
A LIONS-ban inkább baráti közösség, vagy inkább feladat‑orientált csapat működik erősebben?
– Ha visszagondolunk a saját életünkre, a legtöbb barátságunk elsődleges szocializációs színterekhez kötődnek: az iskolához, később a munkahelyhez. Ezek azok a közös élethelyzetek és élményközösségek, amelyek természetes módon hozzák létre a kapcsolatainkat. A LIONS számomra egy másodlagos szocializációs tér. Olyan közösség, amihez egymást jól vagy kevésbé jól ismerő emberek kapcsolódnak, de ahogy együtt haladunk előre a feladatok megoldásával, és ahogy a közös kihívásokra közös válaszokat adunk, az folyamatosan visszahat a kapcsolataink minőségére is.
Így a LIONS egy olyan élményközösséget teremt, amely barátsággá formálja az együttműködést. Ezután pedig már a kialakult barátság hat vissza pozitívan a későbbi feladatmegoldásra: rugalmasabban, gördülékenyebben tudunk együtt dolgozni, és az újabb sikeres feladatok tovább erősítik az emberi kapcsolatokat. Ma már azt mondhatom, hogy akik hosszabb ideje tagtársaim, ők egyértelműen barátok is. Ez a közösség nemcsak együtt dolgozik, hanem együtt is tartozik valahova.
Mi az, ami a mai tengernyi civil kezdeményezés közepette a legnehezebb: jó ügyet találni, vagy az embereket bevonni?
– Van erre egy „megúszós”, de nagyon igaz válaszom: minél jobb egy ügy, annál könnyebb embereket bevonzani hozzá. Azt látom, hogy a legerősebb civil kezdeményezések mögött mindig ott van egy személyes érintettség. Mi is így kezdtük: az egyik tagunk gyermeke leukémiás volt, és ő érzékelte, milyen körülmények között élnek a nem pécsi szülők a kezelések idején. Ez a személyes érintettség indított el bennünket is.
Most, 2026-ban is azt látom, hogy a legerősebb civil kezdeményezések mögött mindig ott van egy szülő, akinek sérült vagy fogyatékkal élő gyermeke van, vagy valamilyen más, mélyen személyes tapasztalat. Ez a fajta érintettség kiapadhatatlan belső hajtóerő: nem fogy el, nem kopik meg, és a hitelesség is folyamatosan megmarad. A hitelesség pedig mágnesként működik: könnyebben vonz be embereket, támogatást, figyelmet és energiát.
A LIONS Ház pedig éppen ezt a sorsközösséget teremti meg. Itt a szülők együtt érkeznek, együtt mennek haza, és ha kell, este tízkor együtt szívnak el egy cigarettát az udvaron, hogy kiengedjék a nap feszültségét. Jó értelemben vett „gőzkieresztés” ez, egy olyan helyen, ahol nem kell magyarázni, mert mindenki tudja, min megy keresztül a másik. A LIONS Ház így nemcsak szállás, hanem közösségi tér, lelki menedék és sorsközösség is.
Hogyan változott az elmúlt években az, ahogyan a pécsiek reagálnak a jótékonysági felhívásokra?
– Az elmúlt 15 évben nagyon sokat változott az adományozási kultúra. Korábban gyakran előfordult, hogy az „adományozás” valójában selejtezést jelentett: kaptunk 40 éves, 25 kilós tévét vagy olyan tárgyakat, amelyek inkább kidobásra voltak ítélve. Ez inkább a selejtezés kultúrája volt, mintsem az adományozásé. Mostanra azonban átalakulóban van ez a szemlélet. Egyre gyakrabban kapjuk meg azt a kérdést: „Mire van szükségetek?” Ez óriási változás. A társadalom elkezdett tudatosan adományozni, és valóban azt szeretné adni, amire szükség van – nem azt, ami otthon feleslegessé vált.
A civil szervezetek is rengeteget fejlődtek. Ma már innovatív adománygyűjtési formák jelennek meg, mint például a Pécsi Közösségi Alapítvány Élő Adás című estje. Nekünk is volt egy nagyon sikeres kampányunk: a „LIONSkodj Okosan!”, amely a Gazdálkodj Okosan! társasjáték mintájára épült. Valaki hűtőt ajánlott fel, más porszívót, és gyerekkorunk emlékei alapján rendeztük be a házat.
A civilek sokat tanultak az elmúlt években. Ma már odafigyelnek az eredménykommunikációra is: megmutatják, hogy az adományból pontosan mi valósult meg. Így már egy kölcsönös kapcsolat alakul ki az adományozó és az adományozott között. Pécsett is jól látható ez a folyamat: tudatosabb adományozók, professzionálisabb civilek, és egyre több olyan kezdeményezés, ahol mindkét fél jól érzi magát ebben a közös munkában.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnia, miért érdemes valakinek csatlakoznia a Lionshoz, mit mondana?
– Szerintem azért érdemes csatlakozni hozzánk, mert egy olyan közösséget alkotunk, ahol több generáció dolgozik együtt, egymás maximális tisztelete mellett. Jelen van a humor, a könnyedség, és jelen van mindenkiben az a szándék is, hogy egy kicsit jobb hellyé tegye ezt a világot. Ez a sokféleség, ez a kölcsönös megbecsülés, és ez a közös értékrend teszi igazán különlegessé a közösségünket.
