Rendhagyó évaddal folytatódnak az egyházmegyei férfitalálkozók: most a nőké a főszerep

Nőknek szóló különleges évaddal folytatódnak az egyházmegyei férfitalálkozók

Rendhagyó tematikával folytatódik a Pécsi Egyházmegye népszerű férfitalálkozó-sorozata. A hatodik évad második témaköre ezúttal kizárólag a nőket szólítja meg: a november 20. és január 29. között zajló programsorozat középpontjában a női lét, a női spiritualitás és a családban betöltött hivatás kérdései állnak.

A korábbi években a férfilét kihívásait és sorskérdéseit feldolgozó találkozók idén új nézőponttal bővülnek. A szervezők a család egységének és az emberi kapcsolatok mélyebb megértésének érdekében a női lélek sajátosságait, valamint a női szerepek gazdagságát is szeretnék bemutatni. A program különlegessége, hogy a női témákat női előadók tanúságtételein keresztül járják körül, miközben minden helyszínen Felföldi László megyéspüspök látja el a házigazda szerepét.

A főpásztor korábban hangsúlyozta: az elmúlt öt évad során számos kérés érkezett a hölgyektől egy kifejezetten számukra szóló programsorozat megszervezésére. A most induló rendezvénysorozat erre az igényre ad választ, és lehetőséget teremt arra, hogy a résztvevők közösen gondolkodjanak a női hivatásról, valamint a mindennapi élet kihívásaira adható evangéliumi válaszokról.

Felföldi László szerint a kezdeményezés célja, hogy a női szívre és gondolkodásmódra jellemző értékekre építve erősítse az emberi kapcsolatokat, a családi összetartozást és a közösségi kötelékeket. A programra szeretettel várnak minden nőt, feleséget, édesanyát, nagymamát és fiatal lányt, akik nyitottak arra, hogy közösségben keressék hitük és hivatásuk megélésének útjait.

A „Csak nőknek” elnevezésű sorozat kilenc egyházmegyei helyszínen valósul meg: Pécsen, Siklóson, Mohácson, Bonyhádon, Szekszárdon, Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szigetváron. Az első alkalmat november 20-án 18 órakor rendezik Pécsen.

Forrás és fotó: pecsiegyhazmegye.hu

Vélemény, hozzászólás?