Szlovéniában a május elsejei munka ünnepe elválaszthatatlan a hatalmas máglyák és örömtüzek gyújtásának hagyományától. A kresovanje nevű szokás gyökerei azonban egészen a pogány korig és a nyári napfordulóhoz (Szent Iván éjjeléhez) nyúlnak vissza, ahol a tűz tisztító ereje mellett a varázserővel felruházott gyógynövények is főszerepet játszottak.
A nap tisztelete és a tűz ereje
A tűzgyújtás hagyománya eredetileg a nyári napforduló (Keresztelő Szent János napja, június 24.) ünnepléséhez kapcsolódott. Ez volt az év egyetlen olyan napja, amikor az emberek tiszta lelkiismerettel, a társadalmi kötöttségektől mentesen szórakozhattak. A kresovanje (szlovén örömtűz) egyedülálló, pogány időkből származó kulturális örökség: a máglyarakás szimbolikusan segítette a napot, hogy felmelegedjen és teljes erejével ragyogjon. Egy régi szlovén közmondás szerint „ob Kresi se dan obesi” (nagyjából: a tűz napján a nap felakasztja magát), ami arra utal, hogy a leghosszabb nappal véget ér, és a sötétség lassan újra teret nyer.
A tűz a fényt, a megtisztulást, valamint az otthon szívét is jelképezi. A tűzhely ősidők óta a kapcsolódás és a közösségi lét központja, ami a máglyák körüli rituálékban is visszaköszön.
Mágikus növények és a védelmező páfrány
A tűzgyújtás mellett a hiedelemvilág szorosan összefonódik a növényekkel is, amelyek a szentivánéji tűz éjszakáján a hagyomány szerint csodatévő erővel telnek meg. Az egyik legfontosabb ilyen növény a páfrány. Szlovéniában sok házat díszítettek páfránylevelekkel, mivel a hit szerint Keresztelő Szent János ezen a növényen pihent meg éjszaka. A páfrányt egész évben megőrizték, mert úgy tartották, megvédi a házat a tűzvésztől.
A Karszt-fennsíkon a lányok és asszonyok Szent János-koszorúkat fontak, amelyeket a bejárati ajtókra akasztottak a balesetek elkerülése végett. Ezek a koszorúk vadvirágokból, páfrányból, babérból, levendulából, borókából, cickafarkból, cserszömörcéből és borsos varjúhájból készültek.
Az orbáncfű legendája és az ördög
Szent Iván éjjelén szokás volt, hogy a lányok kosarakban vitték a virágokat és gyógynövényeket a templomba áldásra. A megáldott és kiszárított gyógynövények – köztük az orvosi zsálya, a kamilla, a fehér üröm, a citromfű, a veronika, a tárnics, az árnika és a martilapu – a néphit szerint különleges, gyógyító erővel bírtak a téli hónapokban.
Mind közül kiemelkedik a közönséges orbáncfű (Latinul: Hypericum perforatum), amelyet sok helyen Krisztus vagy Szent János vérének is neveznek. A növényt a tűzhöz köthető, mágikus entitásként tisztelték, amelyről úgy hitték, hogy elűzi az ördögöt, a gonosz erőket és a villámcsapást. A legenda szerint a gonosz gyűlöletből újra és újra átszúrta a növény leveleit (erre utal a lyukacsos levélszerkezet), és ha a leveleket kézzel megdörzsöljük, vérszerű, piros nedvet eresztenek.
Forrás: slovenia.si (Tanja Glogovčan Belančić) Címlapfotó forrása: slovenia.si (Illusztráció)
