Hajógépésznek készült, műszaki diplomát szerzett, jazzfesztiválokat szervezett, és mégis a színpadon találta meg az igazi hivatását. Stenczer Béla története azonban nem egy szokványos színészi pálya története: már ötévesen kijelentette, hogy egyszer a Pécsi Nemzeti Színházban fog játszani. Az álom végül valóra vált, de addig számos kitérő, meghatározó találkozás és különleges élmény formálta az útját. Mostani írásunkból azt is megtudhatjuk, milyen volt Stenczer Béla a színpadon kívül, hogyan lett a pécsi kulturális élet sokoldalú szereplőjéből a város egyik ismert színésze.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása
Színházzal kapcsolatos előhang
Higgyék el kedves színházbarát olvasók, a színházba járó nézőnek, ha nem ismeri „civilben” kedvenc színészét, az egyik nagy tévedése az utcán leszólítani „csak úgy,” még ha rajongva is őt. Mert ő ugyan jól ismeri a színpadról, de a színész egyrészt őt nem ismeri, másrészt pedig, ha épp olyan pillanatában „kapja el,” amikor színházi, vagy magánéleti gondolataiba merül, nem mindig veszi jónéven, ha egy számára ismeretlen leszólítja őt.
Így jártam én is „hajdanában danában” a színház igazgatói irodája előtt, a drága Simon Pistától jövet, jó hangulatomban, a boldog emlékű Krum Ádámmal (1950-2025), pedig akkor már színházról is írtam a már régen megszűnt „Pécsi Hét” hetilapban. Örök életre tanultam belőle…
Nem ez az eset áll fönn kedves barátommal, Stenczer Bélával kapcsolatban, mivel egyrészt már amatőr színészi pályája idején ismertük egymást, másrészt pedig egymás ellen fociztunk is a hajdani Káptalan utcai kispályán, amely ma már játszótér. Éppen ezért most olyan dolgokat tud meg róla a nyájas olvasó, amelyeket most olvashat először, ráadásul megpróbáltam „színházon kívüli életében” összegezni mindazt, amit eddig megtudtunk róla – ezért kérem, bocsássák meg nekem, ha ez az írás bensőségesebb lesz…
„Boldogult úrfikora”
Tudvalévő, családja felvidéki származású, rokonai ma is élnek ott, sokat látogatja őket, ma is szívélyes a viszonyuk. De azt már most, nekem árulta el, hogy édesanyja, hogy került mecsekalji városunkba. Őt ugyan nem érintette a kitelepítés, de 2 keresztfia családjának segített a költözésben. Mégpedig Békéscsabára. Közben meglátogatta Pécsre került barátnőjét. Így ismerkedett meg későbbi férjével, és megszületett Béla fiúk 1952. május 10.-én…
Mivel szüleinek színházbérlete volt már sz 1950-es évek közepén, annak „levegőjével” így tehát korán megismerkedett. Már ötévesen kijelentette, hogy itt fog játszani. Amikor pedig 1961-ben, gyerekszereplőként a „Parasztbecsület” nyitóképében lepkéket kergetett a színpadon, álma valóra vált. Itt történt a már leírt „színpadi afférja” a legendásan kedvenc operaénekessel, Marczis Demeterrel (1931-2008) …
Az I. számú Gyakorló Iskolába járt zenei általánosba. Kórusban énekelt, és már akkor föllépett az iskolai műsorokban, bár felsősként közben pingpongozott, birkózott, úszott.
Hozzám hasonlóan ő is az iskola után barátaival focizott napestig a Páfrány utcai parkoló környékén, ahová 1963-ban költöztek. A Vegyipari Gépészeti Technikumba (1962-1999, 1993-tól Hevesy György Műszaki Szakközépiskola) járt, ott érettségizett 1970-ben. Az azóta sajnos megszűnt – de mára szerencsére emléktáblával megjelölt – iskolának akkor erős tanári kara volt, és nemcsak a szaktárgyakból. Ez utóbbiban tanította irodalomra dr. Sződy Szilárd (1940-2021) rendező, dramaturg, a pécsi amatőr színházi mozgalom jelentős alakja, aki később a Magyar Rádió Rádiószínházának dramaturgja lett. Béla a középiskolában alakult zenekarban is dobolt…
Az amatőr színjátszás és a közművelődés vonzásában
Az iskola irodalmi színpada keretében előadták Klaus Roehler (1929-2000) „18. születésnap 1962” című novelláját Kampis Péter (1940-1982) író, újságíró adaptálásában. Itt az volt a szerepe, hogy az Apa alakítójaként az árnyékban szivarozzon. Ekkor szokott rá a dohányzásra. Ez az előadás nagy szerepet játszott a későbbi pályáján. Sződy vezetésével sok sikert arattak. A híres Csurgói Regionális Diákszínjátszó Találkozók egyikén, 1970-ben vettek részt. Részt vettek Mágocson, a Hegyhát Szinjátszó Fesztiválon is.
Itt találkozott mágocsi és pécsváradi amatőr színészekkel, valamint id. Bagossy Lászlóval, akivel máig tartó barátságot kötött.
A „romantikus vére” az érettségi után a tengerész pálya felé vonzotta: jelentkezett az odesszai akadémiára hajógépésznek. Tőlünk hárman jelentkeztek, de csak kettőnek volt hely. Bár mindhárman jó eredményeket értek el, de mivel másik két vetélytársa jobban tudott oroszul, ő maradt itthon, amit ma már nagy szerencséjének tart…
Így a másodiknak megjelölt Miskolci Nehézipari Egyetem épületgépész szakára jutott be. Erről a miskolci egy évről jó emlékeket őriz, erről nyilatkozott is, nekem is megerősítette, hogy folytatta az amatőr színjátszást, amely meghatározó volt színészi pályára lépésében: itt határozta el, hogy ezzel köti össze az életét. Az a bizonyos miskolci év későbbi pécsi tanulmányai miatt is fontos lett: itt vizsgázott ugyanis az ún. alapozó szaktárgyakból, és a technikumban szerzett tudása nagy segítséget nyújtott a műszaki tárgyak elsajátításában.
Közben a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban találkozott Lengyel Pállal (1943-2012), aki akkor népművelő volt ott, és aki később neves színházi és bábszínházi rendező, színészpedagógus lett. „A négerek imája” című 15 perces darab hozott igazi sikert számukra, amelynek a színpadra állítás minden egyes fázisát a társulat tagjai „adták össze” a szereplők játékától kezdve a díszlet- és jelmeztervezésig. Nyertek is vele vagy féltucat díjat. Így a gyakorlatban, nehéz szellemi munkában ismerte meg a színházi munka egészét.
Egy év múltán visszatért szülővárosába, ahol a Pollack Mihály Műszaki Főiskola hallgatója lett, itt diplomázott 1975-ben. Pécsre kerülésével „jó sorsa” ismét összehozta dr. Sződy Szilárddal, aki akkor vette át a városi amatőr színpadot dr. Bécsy Tamástól (1928-2006). Tőle pedig 1973-ban az akkor ide költöző id. Bagossy László, akit máig mentorának tekint. Épületgépész üzemmérnöki diplomája megszerzését követően a városi rendezvény iroda lett a munkahelye, itt találkozott későbbi jóbarátjával, Bükkösdi Lászlóval (1939-2004), akitől sokat tanult a művelődés-szervezés terén.
Mecsekalji városunk kulturális élete pezsgö volt ekkor is, és ebbe „csöppent be” szerencséjére. Elég, ha a Tettyei Esték, a Reneszezánsz Kőtár, a Minaret Udvar nagysikerű rendezvényeit, előadásait idézem föl, ez utóbbiban rendezték például a Muzsikáló Jazz Udvar hangversenyeit.
A jazzhoz való vonzódását bizonyította a városi jazz klub közel tíz évig tartó segítése a pécsi színházhoz való szerződéséig, mert akkor már megkezdte a később legendássá vált bakelit, CD, DVD lemezgyűjteményét gyarapítani a progresszív rocktól a jazzig, amely szenvedélye a mai napig tart. Simon Géza Gáborral Pannonton néven megalapították az első hazai, államtól független zeneműkiadót az 1980-as évek közepétől, amely néhány évig tudott működni.
Sokoldalúságára jellemző, hogy a Pollack közművelődési titkári teendőit is ellátta, ahová Juhász Jenő főigazgató hívta meg. Nem is szólva az Ifjúsági Házban – a legendás Nagy Sándor (1942-2022) helyetteseként –, eltöltött időről. Számos nagysikerű fesztivál rendezésében vállalt egyre nagyobb szerepet, szívéhez 1975-től a gyermek színjátszó fesztiválok álltak közel.
A Pécs közeli Sikondán hat évig rendezte a nemzetközivé váló jazz tábort, zenei érdeklődése a korszakalkotó „Beatles” -től a progresszív jazzig terjedt. És akkor még nem is beszéltem a nagymúltú országos filmszemlékről. Ma is csodálni való az a tudásvágy, sokoldalú érdeklődés, amely jellemezte indulásánál, és amely végig kíséri egész „párhuzamos” pályáján. Partnerei mindig tudták: rá lehet számítani…
Itteni műkedvelő színészi pályáján meghatározó jelentőségű volt a Tettyei Színházi Esték, amely később nagysikerű nyári színházzá fejlődött. Első énekes szerepe itt a „La Mancha lovagja” című musical Sanchója volt: először Helyey László és Lang Györgyi, majd Szakácsi Sándor és Molnár Piroska partnereként. Sikere volt még a „Paraszt Hamlet” (Bukara szerepében) és a „Svejk” (ő volt a címszereplő) című darabokban is „reá szabott” karakter szerepekben…
„Bokros teendői” mellett 1981-ben újabb diploma megszerzésére is jutott ideje az ELTE BTK népművelő szakán.
„Civil élete” további meghatározó munkahelye a dr. Bokor Béla vezette – az óta már megszűnt – megyei művelődési központ volt, és az annak művelődési és hálózatmódszertani csoportján, majd osztályvezetőként eltöltött évei.
Mivel ez az intézmény is – hasonlóan a dr. Szita László (1933-2005) által igazgatott Baranya Megyei Levéltárhoz, a dr. Hárs Éva (1928-2019) igazgató által vezetett Janus Pannonius Múzeumhoz, és a dr. Román Lászlóné (1929-2013) igazgatása alatt álló megyei könyvtárhoz – a Baranya Megyei Tanács VB. alá tartozott szervezetileg –, ekkor ismerkedtem meg vele.
Az akkor a megyei tanácson jogászként dolgozó dr. Toller László (1950-2010) – a későbbi pécsi polgármester – élénk ifjúsági szervezeti életet alakított ki, ennek egyik kedvelt „csúcspontja” a tanácsi és intézményi kispályás focibajnokságok voltak. Itt a már említett pályán kerültem össze vele, ugyanis én akkor a levéltári-múzeumi-könyvtári csapat kapusa és csapatvezetője voltam, sőt játékvezetőként is működtem, ő pedig kispályás „erőcsatárt” játszott a rivális csapatban. Higgye el a mai olvasó, úgy, ahogy írom: nagyon fürge volt, erős, jól helyezett, a kapufa mellé, gólba tartó „löketei” pedig nehezen voltak védhetők (én már csak tudom) …
S ha már a focinál tartunk, nyilatkozataiban megvallotta, hogy megrögzött Barcelona- és Liverpool-szurkoló, meccseiket, ha teheti, mindig megnézi a TV-ben…
1990: a Pécsi Nemzeti Színház tagja
Bár eddig jobbára „közművelődési szervezői énje” domborodott ki, de a műkedvelői színjátszás terén is közben sikereket ért el. Forduló pontot hozott pályáján az 1990. -es esztendő: Lengyel György, a pécsi teátrum akkori igazgatója hivatásos színésznek szerződtette társulatába! Közel sem túlzás azt kijelenteni: ekkor új fejezet kezdődött az életében – amely ma is tart…
Itt kell megjegyezni: egy vidéki színész pályáján mindig kérdés, ha egy lehetőséget ajánlanak föl neki a fővárosi vagy más vidéki színháznál, menjen-e vagy maradjon. Az ő esetében kétszer is előfordult, de úgy véli, ő elsősorban PÉCSI, és másodsorban színész…
Színészi pályáját a „testre szabott” prózai és zenés kitűnő karakteralakítások sokasága kíséri. Az előbbire az indulásnál Shakespeare: „Szeget szeggel” című drámájában a bohóc Pompeius, az utóbbira pedig Jerry Bock–Sheldon Harnick: „Hegedűs a háztetőn” című musical kamara-előadásában Tóbiás (Tevje), a tejesember jellemezte. De erről már szóltam a pályáját áttekintő előző, itt megjelent írásomban, amely a „Stenczer Béla – Egy pécsi színész, akit csak szeretni lehet” címet viselte…
A pécsiek egyébként nap mint nap találkoznak vele, amikor buszra szállnak – én is sokszor –, vagyis a hangjával. Ő és kedvelt színész-társai, Győrfi Anna és Stubendek Katalin tájékoztatják ugyanis az utasokat az autóbusz mikrofonján keresztül az éppen elért, vagy következő megállókról…
S hogy milyen filmekben játszott, és a forgatások alatt milyen élményeket élt át, valamint a színház szervezeti életében való szerepvállalása milyen szerepet töltött be színészi pályája mellett, és milyen volt a Pécsi Országos Színházi Találkozó, a hírneves, nagy sikerű POSZT egyik vezetőjének lenni, legyen ez egy következő történet…
(Címlapképünkön Stenczer Béla, a kép forrása: Wikipédia)
