1950 elején a Pécsi Nemzeti Színházban még javában mentek a nagy sikerű előadások, a közönség pedig megtöltötte a nézőteret. A kulisszák mögött azonban már egy egészen más világ formálódott: a színháznak is igazodnia kellett az új politikai rendszer elvárásaihoz. A korabeli újságokból nemcsak az derül ki, milyen darabokat játszottak Pécsen, hanem az is, hogyan jelent meg a színpadon a „szocialista embertípus” és a párt kultúrpolitikája. És közben az is világossá válik, hogy kik ültek akkor a város vezetésében – és kiknek kellett megfelelnie a színház igazgatójának.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása
A 19. részt az egyik első 1950. januári „színházi indulással” kezdem – ismét az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével –, már csak azért is, mert színházi műsort már rég idéztem a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Baranya Megyei Szervezete napilapjában, a „Dunántúli Napló” – ban (1948-1990) –, amelynek állandó jelleggel csak az utolsó (!) oldalán kaptak helyet a színház hírei!
„… Január 4-én este fél 8: MOSZKVAI JELLEM (Bulla Elma) Csokonay bérlet. Január 5-én este fél 8: MOSZKVAI JELLEM (Bulla Elma) Madách Imre bérlet. Január 6-án este 8: MOSZKVAI JELLEM (Bulla Elma) Bérletszünet. A színház pénztáránál a bérlettel nem rendelkező közönség részére jegyek válthatók.”
A január 4.-i, szerdai szám „Színház” rovatát idézem, amely az előző fölött található. „Vasárnap: Dohányon vett kapitány” a cím. „A színház igazgatósága nem akarja megszakítani Bulla Elma vendégjátékával színre kerülő Moszkvai jellem bérletsorozatát, ezért a ’Dohányon vett kapitány’ bemutató előadását nem szombaton, hanem január 8-án (vasárnap) d. u. fél 4 órai kezdettel tartja meg, bérletszünetben.”
Természetesen nem hiányozhatott híres orosz-szovjet színház jubileumáról szóló megemlékezés sem. Ez a január 18.-i számában kapott helyet, „125 éves a moszkvai Nagy Színház” címmel.
„1825 január 18-án nyílt meg a moszkvai Nagy Színház, amely a szovjet főváros szívében, a Szverdlov-téren áll. Egyike Moszkva legszebb épületeinek. Bejáratát nyolc oszlop alkotja, felette a szekerét hajtó Apollo szobra. Az épület vonalai harmonikusak, és ez uralkodik az épület belsejében is. Nézőtere — több mint kétezer férőhellyel — egyike a világ legszebb előadótermeinek.
A Nagy Színház igen fontos szerepet játszott az orosz opera és balett fejlődésében. A nagy klasszikus és szovjet operák ma is vezető szerepet játszanak a színház játékrendjében. A múló évek folyamán a Nagy Színház a vokális művészetek és a koreográfia igazi akadémiájává fejlődött. Ragyogó énekesek és táncosok, karmesterek és balettmesterek, díszlettervezők és rendezők pályája szorosan fonódott össze a Nagy Színház nevével.
A XIX. század végén olyan énekesek tűntek itt fel, mint Fodor Saljapin, Leonid Szobinov és Antónia Nezsdenova. Olyan táncosok, mint Jekaterina Geltzer és Vaszilj Tihomirov. Olyan karmesterek, mint Vjacseszláv Szvak és Szergej Rahmanyinov. A Nagy Színház szovjet időszakában a művészi magaslatok csúcsára ért el.
A szovjet kormány mindig különleges figyelmet szentelt az opera és a balett fejlesztésének. Az Októberi forradalom után Állami Színi akadémiává léptették elő a Nagy Színházat. A Nagy Színház minden bemutatóját hosszú, kollektív munka előzi meg.
A színháznak igen kiváló együttese van, a jelenlegiek közül kiemelkedő énekesek Nadezsda Obuhova, Valerija Barszová, Vera Davidova, Marija Makszakova, Iván Kozlovszkij, Szergej Lemesev, Pavel Lizicián (helyesen Lisitsian) és Mark Reizen. A balettegyüttes élén, Galina Ulánova, Marija (helyesen Marina) Szemjonova, Olga Lepesinszkája, Alekszej Jermolajev, Mihail Gabovics és Aszaf Messerer áll.”
A január 26.-i számban megjelent cikk azért érdemel figyelmet, mert ekkor nem a szovjet, hanem „A csehszlovák színházak feladatai” kerültek sorra. Ebből is látszik, itt sem volt más a helyzet: a „Sztálini Kultúrroham” itt szintén végig söpört…
Így szólt. „A csehszlovák színházak dolgozói Olomouc-ban (sic! régi német nevén Olmützön) konferenciát tartottak. A vita során megtárgyalták a csehszlovák színházi élet valamennyi ideológiai és művészeti problémáit.
Végül határozatot hoztak, amely összegezi a kialakult állásfoglalást. A határozat kimondja, hogy a színházaknak hozzá kell járulniuk az új szocialista embertípus kialakításához. Ez pedig minél közelebb jut a szocializmushoz, annál több hasonlatosságot mutat a szovjet emberrel. A színésznek nemcsak nevelni, hanem önmagát fejlesztenie is kell.
A kollektív munkamódszer, az öntudat kialakítása és a tapasztalatcsere biztosítja ezt a legjobban. A színházon belüli együttműködésen túl, szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni az együtteseknek a vezető művészekkel és a szakszervezetekkel.
Felveszik a harcot a szocialista realizmus ellaposítói ellen, és fokozzák az éberséget az ellenséges ideológiai áramlatok ellen. A dramaturgok havonta az egész együttessel megbeszélik a részlet-problémákat.
Az új drámában a mai embertípust kell színpadra vinni. A művészet pártosságát sokkal jobban elmélyíti az igazi valóság marxista értelme és történelmi bemutatása. A határozat (Konsztantyij Szergejevics) Sztanyiszlavszkij módszereinek alkalmazására hívja fel a színészeket, hogy megszabaduljanak a formalizmustól, és eredményesebben küzdjenek a naturalizmus ellen. A konferencia határozata kijelöli a balett, az operett, a zenés vígjáték, az ifjúsági színház és a bábszínház fejlődésének útját.”
Ugyanezen szám „Színház” rovatában „Táblás házak a Dohányon vett kapitány előadásain” címmel Vlagyimír Vlagyimírovics Scserbacsov (1889-1952) nagyoperettjének példátlan sikeréről tudósítottak – egyben nemcsak a honi színházak „kisegítéseiről” is szóltak, hanem rávilágítottak a „szegény az eklézsia” örök igazságára is.
„A színház eddigi műsorának kétségtelenül legkiemelkedőbb sikere a ’Dohányon vett kapitány’ kitűnő előadása. A társulat operett-erői, élükön Borvető Jánossal, estéről estére igen nagy sikert aratnak.
Ezzel kapcsolatban a színház igazgatósága felhívja a közönség figyelmét, hogy február 2-án utoljára kerül színre a ’Dohányon vett kapitány’, mert a Miskolcról kölcsönzött díszleteket vissza kell szállítani a miskolci színháznak.”
A január 29.-i szám „Színház” rovatában is ezt ismételték meg, egyben új darab bemutatóját hirdették. „Február 2-án játssza utoljára a színház a rendkívüli sikert aratott Dohányon vett kapitány című nagyoperettet. A darab ebben a szezonban még reprízként (felújításként) sem ismételhető meg, mert díszleteit a miskolci, jelmezeit a budapeti Nemzeti Színház szállította.
A február 2-i határidő elteltével a pécsi Nemzeti Színház újabb nagyoperettet mutat be, Kálmán Imre zenés művét, a Montmartre ibolyát (sic!).”
Most pedig a január 31.-i lapszám színházi hirdető rovatát közlöm – a januári színházi események sorát lezárva, egyben elkezdve a következő hónapot, mégpedig egy újabb „színházi csillag” fölléptének „beharangozójával.” Lássuk.
„SZÍNHÁZI MÜSOR: Január hó 31-én este ½ 8 órákon DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. (Shakespeare bérlet.) Február hó 1-én este ½ 8 órakor: Közkívánatra! VIDÁM ÁLOM. (Bérlet szünet.) Február hó 2-án este ½ 8 órakor: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. (Jókai Mór bérlet.) Február hó 3-án este ½ 8 órakor: Közkívánatra! ÚRI MURI. (Bérletszünet.) Február hó 4-én este ½ 8 órakor: SZILVESZTERI VIDÁM MŰSOR. Mezey Mária vendégfelléptével. A lenti bérleti napon bérlettel nem rendelkező egyének részére jegyek a pénztárnál mindig válthatók.”
Természetesen a sztálini-rákosista kultúrpolitika nem hanyagolhatta el az üzemi kultúrcsoportok tevékenységéről szóló beszámolókat sem, amelyek időről -időre fölbukkantak a lap hasábjain. Ma már nem is emlékeznénk a Délsajt Nemzeti Vállalatra, ha nem jelent volna meg január 5.-én egy hosszú – aláírás nélküli – cikk róluk, „Egy üzemi kultúrcsoport a fejlődés útján” címmel.
Bátori József kultúrfelelős a kor naiv szereplőjeként lelkesen magyarázta a „Párt Útmutatásai” alapján összeállított programokat – például Sztálin születésnapjára. Itt említette meg, hogy kultúrműsorukon meghívták vendégként Gordon Zsuzsát, a Pécsi Nemzeti Színház művésznőjét, aki szavalt. Azzal is eldicsekedett, hogy már 44 színházbérletet adtak el, de tovább bővítik ezt a számot.
A dicsérő cikk így zárult. „…Igen dicséretreméltó, hogy a dolgozóknak eszébe jutott az írókkal, előadókkal való kapcsolat felvétele. Komoly eredményekre vezethet ez a szándék. A ’Délsajt NV’ biztosan komoly eredményeket ér el majd a termelésben is, hiszen a képzett, művelt dolgozók a fizikai munka területén sem maradnak alul.”
Közben azt szintén megtudhatták az olvasók, hogy színházukat más, korántsem kulturális eseményekre is „felhasználják.” A január 29.-i helyi hírek között ugyanis ez is szerepelt: „Ma délelőtt 10 órakor a színházban tartja beszámolóját Borbás Lajos elvtárs, a DÉFOSZ főtitkára a varsói kongresszusról.”
De nézzük most – a mai olvasó okulására –, kik vezették akkor a várost, akikhez Szendrő József (1914-1971) színigazgatónak is „igazodnia” kellett – a „felsőbb személyek” után. Krancz Pál (1908-1986) polgármester – az 1950 végi tanáccsá alakulást követően városi tanácselnök – is „ebből az alomból jött,” de róla egy másik alkalommal.
Most nézzük, kit választott (helyesebben, kit választott a Párt) helyettesének. Erről a január 28.-i lapban található lelkendező cikk „Berki Fülöp bányaasztalos Pécs új polgármester helyettese” cím alatt.
„Átvette a hivatalát Pécs újonnan kinevezett polgármester helyettese, Berki Fülöp elvtárs. Berki elvtárs egy nappal ezelőtt még a vasasi bánya asztalos üzemében dolgozott, és ma már a városháza második emeletének 62-es számú szobájában ül, az íróasztala mögött, és megkezdte munkáját, hogy mint helyettes polgármester, messzemenően érvényesítse a dolgozók érdekeit, és segítse Pártunk politikájának megvalósítását.
Berki elvtárs rövid egymásutánban már a negyedik munkáskáder, aki a városházára került. Bányamunkás a személyzeti osztály vezetője, Bodzay János elvtárs, aki a mecsekszabolcsi Ferenc aknáról került ide, és itt munkájával bebizonyította, hogy nem boszorkányság (!) a közigazgatásban dolgozni. Somogyi Béla elvtárs szabósegéd volt, mielőtt a terv és ellenőrzési ügyosztályra került, az üzemgazdasági ügyosztályon dolgozó Lakatos Gergely pedig a közlekedési vállalattól került ide.
A városházán dolgozó munkásból lett közigazgatási tisztviselők jó munkával igyekeznek méltók lenni a Párt bizalmára.”
„A többi – néma csend!”
