1949-ben egyetlen újságcikk is elég volt ahhoz, hogy egy ünnepelt színészből a pártállam céltáblája legyen. A Pécsi Nemzeti Színház kulisszái mögött ekkor már nem csupán a művészet, hanem a politika is rendezte az előadásokat. Levéltári dokumentumok tárják fel, hogyan vált a kritika a megfélemlítés eszközévé, és miként próbálták fegyelmezni a társulat legnagyobb tehetségeit. A történetben feltűnik Bessenyei Ferenc, a pártsajtó kegyetlen ítélete és egy korszak, amelyben a taps sem jelentett védelmet. Mostani írásom a Pécsi Nemzeti Színház történetének egyik legmegrázóbb fejezetét idézi fel.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása
A 14. rész elején – most is az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével – a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Baranya Megyei Szervezete Lapja, a „Dunántúli Napló” (1948-1990) 1949. december 4.-i számában, eldugott helyen közölt „Döntő változások az államosított vidéki színházaknál” című cikk húzta meg az államosítás utáni fél színházi évad mérlegét.
„A színházaknak ez évben bekövetkezett államosítása döntő fordulatot eredményezett a színházak életében, Ebben az évadban már valamennyi vidéki színtársulat a haladó kultúra terjesztője lett.
Minőségi javulás állott be a vidéki színházaknál azáltal is, hogy a társulatok száma lecsökkent. Ennek ellenére a munkanélküliek száma nem emelkedett, mert egyrészt a működő társulatok kibővültek, másrészt a film, a rádió stb. állandó társulatokat szervezett. Jelentős mértékben emelkedett a vidéki színházi dolgozók reálbére.
Az 1947—48-as esztendővel szemben, az átlagos reálbér 300 forinttal emelkedett. Jelentős könnyítést jelent, hogy a ruhák készítési költségeit is a színház fedezi.”
Fontossági sorrendben a következő írás a november 29.-i, amely a „Kertész kutyája” címet viseli, a „pártállami titokzatos” monogrammal, ismét a „—k-i—„ -vel. (Mindig találtak „valakit” akkoriban is erre a „Pártfeladatra.”) „Boldogabb későbbi időkben” az ilyen belső szakmai munkát „házon belül” beszélték meg a darab rendezőjének vezetésével.
Az ezerszer átkozott Rákosi-korban – amelynek „sztálinista kulturális tótumfaktuma” Révai (Lederer) József (1898-1959) volt –, ezt az „élveboncolást” a (párt)sajtóban végezték. „Megszokott” dolog volt ez az élet más területein is akkoriban!…
„Lope de Vega klasszikus vígjátékát, a ’Kertész kutyáját’ már ismertettük lapunk olvasói előtt. Kaposváron mutatkozott be a pécsi színtársulat ezzel a darabbal, s akkoriban a színészek alakításáról írtunk. Ennek ellenére ismételten kell foglalkoznunk a darabbal, mivel egyes észlelt változások kényszerítenek erre.
A kaposvári előadásról eléggé lelkendező kritika jelent meg e sorok írójától. Tettük ezt elsősorban afeletti örömünkben, hogy a réginél jobb társulatot sejtettünk már az első bemutató alapján. És amit akkor írtunk, ma is fenntartjuk, az alábbi megjegyzésekkel:
A ’Kertész kutyája’ premierjén különösen kiemeltük Bessenyei Ferencet és Miklós Klárát, akik az előadás lendületét nagyszerű játékukkal segítették. Igazságtalanok volnánk éppen a nevezett főszereplőkkel szemben, ha nem figyelmeztetnénk őket, különösen Bessenyei Ferencet az akkori és a pécsi bemutató között észlelt különbségre. Kaposváron — nem kívánunk ismétlésekbe bocsájtkozni – különös kifogásunk nem volt a darab egyetlen szereplőjével szemben sem. Nem volt okunk rá.
A szombati bemutatón azonban olyan hibák csúsztak az előadásba, amelynek sürgős kiküszöbölése érdekében kel leírnunk a következőket: Bessenyeitől éppen úgy elvárjuk a szerep, a színpad, az író, a közönség tiszteletét, mint kevésbé tehetséges, vagy éppen olyan tehetséges többi kollégáitól.
S éppen, mert tehetségesnek tartjuk, sokszorosan megkívánjuk tőle a művész szerénységét, a feladattal szembeni lelkiismeretes elmélyülést a darab legutolsó előadásán is. Bessenyei túlzott arc fintoraival, túlrajzolt mozgásával kimozdította eddigi helyéből figuráját, s a fülig szerelmes, ingadozó, vívódó írnok karikatúrája helyett nyöszörgő, görcsös beszédű, félszeg alak jelent meg előttünk.
Igen gyakran a felszíni megoldásokig jutott csak el Bessenyei, s most hozzá is így szólunk: kevesebb több lett volna. Túlzott közvetlensége a közönség felé, néha riasztó fölényességnek tűnt. Mi most legszigorúbb mértékkel mérünk, tehetséges emberről van szó és fiatalról.
Miklós Klára a bemutató magasan legjobb szereplője, annak ellenére, hogy egy hiba az ő alakításába is belecsúszott. Mintha külön élne, túlzott szájgesztikulációja kissé megbontja beszéde, játéka báját. Csak ezt éreztük kifogásolhatónak nála, különben töretlen szépségében él benne ma is a premieren bennünket már megragadott figura.
Még egy szereplőről kell beszélni, s ez Papp István. Pappról a kaposvári bemutatóról írt bírálatunkban azt mondottuk, hogy operetthez húzza a figurát. Elégedetten állapítottuk meg a szombati előadáson, hogy Papp István megszívlelte a tanácsot, és a pécsi előadáson már letisztultan, hibátlanul alakított.
Az előadás többi szereplőire ma is vonatkozik a régi megállapítás: nagyban elősegítették a darab sikerét, s nagyrészt köszönhető nekik, hogy egységes, jó előadást láttunk Pécsett is.”
A november 27.-i „Színház” rovatban egy szakmai- és közönség-sikerről szóló hírt találunk. „December 1-én veszi fel lemezre a Rádió a pécsi színház első ősbemutatóját, a ’Vidám álom’ című zenés vígjátékot. Ennek megtörténte után a ’Petőfi’ rádió december 3-án 16 órai kezdettel sugározza az előadást.
A premieren részt vesznek a népművelésügyi minisztérium küldöttei, a Színészszakszervezet, a Magyar-Szovjet Társaság és a budapesti sajtó képviselői. A színházi szakemberek máris élénk érdeklődést tanúsítanak a darab iránt, és minden valószínűség szerint az ország összes színházai felveszik műsorukba Mihalkov színes játékát.”
Emellett a tájoló társulat-részről sem feledkeztek meg a sajtóban, mégpedig a következő hírrel, „Új tájdarab a pécsi színház műsorában” címmel. „A ’Kertész kutyája’ tájelőadása után Afinogenov: Kisunokám című darabját mutatja be a tájszínházi együttes.”
Az évad ment tovább, erről tanúskodik a következő két „színházi irodai hír-együttes”, amelyekben már jórészt egy újabb – a „változatosság kedvéért” ismét szovjet szerzőjű – darab előadása kerül szóba.
Az első december 3.-áról való. „A rádióközvetítést megelőzően két zsúfolt ifjúsági ház tapsolta végig a színházi ősbemutató zenés meserevüjét, a ’Vidám álmot.’ Kirobbanó nevetések és percekig zúgó tapsok jutalmazták az együttes munkáját. A ’Vidám álom’ december 1-i rádióközvetítése tette szükségessé, hogy a színház a ’Kertész kutyája’ előadás-sorozatát félbeszakítsa.
A második megjelenési dátuma december 4., a címe „Vidám álom,” az alcíme „Eredeti bemutató a pécsi színházban.” Így szólt. „Annak ellenére, hogy — lassan — jelentkeznek már az új magyar szerzők jó, színpadirodalmunk terén még komoly importra van szükségünk. Ezen a vonalon is igen nagy segítséget nyújt nekünk a Szovjetunió. A szovjet írók termékenysége a mi hasznunk is, hiszen kátyúba jutnának színházaink az égető darabhiány miatt.
Különösen másodsorban kezelik nálunk a meseirodalom, a gyermekdarabok kérdését. Ezért jelentős különösen a ’Vidám álom’ pécsi ősbemutatója. Mihalkov nemes költészettel és ötlettel teli darabját szerencsés kézzel választotta ki a fordító Szendrő József.
Nem láttunk az utóbbi időkben a magyar színpadon ilyen mozgalmas, színes mesejátékot. A keret nem új: Andrusa, az egyszerű szovjet iskolásfiú lázasan fekszik az ágyában, és nem mehet el a ’Három narancs’ című színdarab bemutatójára. Betegágyában kártyákkal játszik, és a kártyalapok álmában megelevenednek.
Amit e kereteken belül végez el Mihalkov, az a nagyszerű. Királyokat, hercegnőket, udvari bolondokat mozgat a darabban, s közben a gyermek egyszerű nyelvén társadalomkritikát gyakorol, szembe helyezi egymással a racionális és irracionális tényeket, képeket.
A figurák jellemzésével tanít, a jó és rossz tulajdonságok erős kihangsúlyozásával. Nagy feladatra vállalkozott a pécsi Nemzeti Színház (sic!), amikor a ’Vidám álom’ színrehozatalát tervbe vette. A dús fantáziájú Ütő Endre pompás színpadképeivel, kifogyhatatlan ötletességével valóban meseszerű környezetet teremtett a cselekmény köré, hogy a felnőtteket is számtalanszor hangos dicséretekre ragadtatta.
Szendrő József rendezése megbirkózott a nagy feladattal. Ő is igen sok ötlettel gazdagította a darabot. Jó megoldás volt Fesztoráczy Katóra osztani Andrusa szerepét. A mozgékony, fiús alakú színésznő — annak ellenére, hogy néhányszor elfelejtette fiúi mivoltát — új oldalát csillogtatta meg tehetségének. Gordon Zsuzsa Tartalja herceg halovány, törékeny, kényes — kifogástalan — megtestesítője lett. Egyéni beszédmodora és játékstílusa most jól érvényesül.
Máté Erzsébetnek (Máthé Erzsinek) sikerült ellenszenvet ébresztenie maga iránt, és megmaradt ugyanakkor figurájának mesebeli lebegése is. Bakos László még jámborságában is önállótlan, gondolattalan király volt, úgy, ahogy azt az író elképzelhette. Szabó Samu könnyedén, emberien bolondoz, és szomorkodta végig az előadást.
Szendrey Ilona és Mátray Mária az Öröm és a Bánat csengő hangú, mesei megtestesítői voltak. Pagonyi János tiszta, érthető beszédstílusa jól esett a fülnek. Szendrő Józsefen kívül. Fehér Györgyi, Lontay Margit, Andai Béla, az egyszavas szerepeiből is figurát formáló Sugár István, és a kutyát játszó Apor László részesei még az egységes előadás sikerének. Külön kiemeljük Borvető János nagyszerű énekszámát.
A fordítás egyes részletein a sietség jelei látszottak. Különösen állnak ezek a versekre, amelyeknek szokott rímhasználata szürkíti kissé a fordító érdemeit. Az ilyen sokszor előforduló rímekre gondoltam ’táj – száll, felmosolygok – vagyok boldog stb. Hukváry Jenő zenéje fülbemászó, csengnek-bongnak egyszerű, kedves melódiái. A karneváli jelenetben igen tehetséges csöppség táncol. A színlap összeállítóját hibáztatjuk, hogy nem tudjuk a nevét.”
December 3.-án, ugyanebben a rovatban egy „kis belső színes” is közlésre került „Mikulás a színházban” címmel. „A színház vezetősége felkéri azokat a szülőket, akik gyermekeiket a színházi mikulás (sic!) útján óhajtják megajándékozni, hogy az ajándéktárgyakat idejében juttassák el a színházi irodába, ahol az elhelyezett tárgyakról átvételi elismervényt kapnak. A színház Mikulás-ünnepsége december 6-án délután fél 4 órakor, a ’Vidám álom’ című előadás közben fog lezajlani.”
