„Szeretném egyértelművé tenni, hogy nem voltam ügynök, és nem működtem együtt az állambiztonsági szervekkel.
A hetvenes-nyolcvanas években különleges helyzetben voltam, mivel olasz állampolgárként olasz útlevéllel rendelkeztem. Ennek köszönhetően olyan utazási lehetőségeim voltak, amelyek a legtöbb magyar állampolgár számára akkoriban nem voltak elérhetők. Rendszeresen jártam külföldön, hosszabb időt töltöttem Angliában és Olaszországban, valamint idegen nyelvi kapcsolataim és szakmai tevékenységem révén számos külföldi emberrel kerültem kapcsolatba.
A későbbi iratokból az derült ki számomra, hogy már 1975-től figyelemmel kísérhettek. Ennek pontos okát nem ismerem, de úgy vélem, hogy ebben szerepet játszhatott külföldi állampolgárságom, gyakori utazásaim és széles nemzetközi kapcsolatrendszerem. Nem tudom, hogy a megfigyelést közvetlenül a hatóságok vagy informátorok segítségével végezték-e, de ez számomra nem is lényeges kérdés.
A nyolcvanas években angoltanárként részt vettem egy úttörő jelentőségű diákcsere-program megszervezésében. Egy Magyarországon tartózkodó angol pedagógus közvetítésével kerültem kapcsolatba egy angliai iskola tanárával, és közösen dolgoztunk azon, hogy magyar középiskolások Angliába utazhassanak. A feladat a szállások, programok és fogadó családok megszervezéséből állt.
Amikor a Nagy Lajos Gimnázium diákcsoportjának útja szerveződni kezdett, a hatóságok érdeklődést mutattak az ügy iránt. Indulás előtt behívtak egy beszélgetésre, majd a hazaérkezés után ismét jelentkeznem kellett. A kinti programokról beszámoltam, de sem a diákokról, sem az angliai fogadó családokról, sem más személyekről nem adtam információkat. Kizárólag az út eseményeiről és szakmai vonatkozásairól beszéltem.
A beszélgetések után nem alakult ki semmiféle együttműködés köztem és a hatóságok között. Nem kaptam feladatokat, nem írtam jelentéseket, nem szolgáltattam rendszeresen információkat senkiről, és nem kerestek meg újabb megbízásokkal. Tudomásom szerint a kapcsolat ezzel lezárult.
Elképzelhető, hogy a korabeli gyakorlatnak megfelelően karton vagy nyilvántartás készült rólam. Nem tartom kizártnak azt sem, hogy beszervezési szándék felmerült. Az azonban a saját emlékeim szerint egyértelmű, hogy semmiféle ügynöki tevékenységet nem végeztem, és nem működtem együtt az állambiztonsággal. Ha rólam iratok készültek, azok sokkal inkább annak a következményei lehettek, hogy külföldi állampolgárként, nyugati kapcsolatokkal rendelkező, sokat utazó ember voltam egy olyan korszakban, amikor az ilyen személyek automatikusan a hatóságok érdeklődésének középpontjába kerülhettek.”
Mindezt De Blasio Antonio, a Fidesz pécsi csoportjának alapítója, a párt korábbi pécsi önkormányzati, majd európai parlamenti képviselője, legutóbbi közösségi szerepében pedig Magyarország eszéki főkonzulja nyilatkozta lapunknak, akit azt követően kerestünk meg, hogy a közösségi médiában az egyik pécsi származású szabadúszó újságíró, tartalomgyártó dokumentumokat osztott meg róla. Az ügy előzménye, hogy a nyitottaktak.hu felületén a kormány döntése nyomán kereshetővé vált a kommunista diktatúra idejében készült állambiztonsági iratok egy kisebb töredéke. A lapunk munkatársai által megtalált kartonok szerint De Blasio Antonio mellett több ismert pécsi, köztük akkor még kezdő, mára komoly karriert befutott egyetemi oktatók, a pécsi kulturális és művészeti élet több meghatározó szereplője, a pécsi és az országos horvát nemzetiségi közösség több későbbi vezetője, valamint a baranyai megyeszékhely ismert és elismert polgárai, illetve hozzátartozóik is szerepelnek.
A fennmaradt iratok további részletei a kormány ígéretei szerint 2027. február 25-ig bezárólag válnak nyilvánossá, így elméletileg az egyes személyek beszervezésének körülményei is megismerhetőek lesznek.
Fotó: Nyitottaktak.hu_____________________________________________________________________________________________________
A Mecsek24 szerkesztőségi megjegyzése
Az egykori állambiztonsági iratok nyilvánosságra hozatala fontos lépés a kommunista diktatúra történetének feltárásában. A november 4-én megnyitott adatbázis azonban nem a teljes ügynökhálózat történetét tárja elénk, hanem egy töredékesen fennmaradt, sokszor hiányos és nem minden esetben megbízható nyilvántartási anyagot. Éppen ezért a nevek felbukkanása önmagában még nem bizonyítja, hogy az érintett ténylegesen, rendszeresen és önkéntesen együttműködött az állambiztonsággal.
A fennmaradt iratok csak a történet egy részét őrzik
A történészi becslések szerint a Rákosi- és a Kádár-rendszer évtizedei alatt akár 150 ezer embert is foglalkoztathattak az állambiztonsági szervek hálózati személyként. Ezzel szemben mindössze 50–60 ezer ember neve azonosítható a fennmaradt dokumentumokból, részletes, érdemi információ pedig csupán az érintettek töredékéről, hozzávetőleg tíz százalékáról áll rendelkezésre.
A hiányosságoknak több történelmi oka van. Az 1956-os forradalom idején az ÁVH irattárainak egy része megsemmisült vagy megrongálódott. A forradalom leverését követően az állambiztonsági szervek maguk is iratokat semmisítettek meg. A rendszerváltozás időszakában pedig egyes tartótisztek és más érintettek eltüntettek, illetve magukkal vittek dokumentumokat. A nyolcvanas évek iratanyagának hiányosságai különösen jelentősek, mivel ekkor egyes állambiztonsági egységeknél az iratok megsemmisítésére vonatkozó utasítások is születtek.
A nyilvántartás nem azonos a bizonyított tevékenységgel
A most közzétett dokumentumok között különböző funkciójú irattípusok találhatók. A 6-os karton a hálózati nyilvántartás része, a B-napló a beszervezések nyilvántartására szolgált, a H-adattár pedig az állambiztonság későbbi, számítógépesített nyilvántartásának adatait őrzi.
Ezekből azonban nem minden esetben állapítható meg, hogy az adott személy valóban végzett-e ügynöki tevékenységet, adott-e használható jelentéseket, milyen körülmények között került kapcsolatba a szolgálatokkal, illetve meddig működött együtt velük. Előfordult, hogy valakit megpróbáltak beszervezni, de az együttműködést megtagadta. Másokat zsarolással, fenyegetéssel vagy kompromittáló információk felhasználásával kényszerítettek együttműködésre.
A beszervezés ténye tehát nem feltétlenül azonos a tényleges jelentőtevékenységgel, és a nyilvántartásban szereplő minősítés sem tekinthető automatikusan a történelmi valóság teljes bizonyítékának.
A diktatúra áldozata és kiszolgálója között nem mindig húzható éles határ
Az állambiztonság működésének egyik sajátossága éppen az volt, hogy a megfigyelés, a megfélemlítés és a zsarolás eszközeivel emberek életét, döntéseit és kapcsolatrendszerét is befolyásolta. Akadtak, akik meggyőződésből vállalták az együttműködést, mások előnyöket reméltek tőle, megint mások a saját vagy családjuk biztonságát próbálták megőrizni.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindenki felmenthető a tettei következményei alól. Azt viszont igen, hogy egy ember történelmi és erkölcsi megítéléséhez ismerni kell a beszervezés körülményeit, a tényleges tevékenységét, az általa okozott károkat és az együttműködés egész történetét.
A részletesebb, úgynevezett B-dossziék közzététele ezért különösen fontos lesz: ezek a dokumentumok a beszervezéstől a foglalkoztatáson át az együttműködés lezárásáig több információt adhatnak az egyes életutakról. Ezeket is a megfelelő forráskritikával kell majd vizsgálni, hiszen az állambiztonság saját szemszögéből készültek.
Mi a jelentősége a mostani nyilvánosságra kerülésnek?
Az ügynökakták valódi jelentősége nem abban áll, hogy újabb és újabb neveket lehessen közzétenni, hanem abban, hogy jobban megértsük: miként működött egy diktatúra, hogyan kényszerített embereket együttműködésre, hogyan rombolta szét a bizalmat, és milyen következményekkel járt mindez a magyar társadalom életére.
A múlt feltárása fontos kötelesség. Az elhamarkodott ítélkezés azonban nem a múlt megismerését, hanem annak újabb félreértését szolgálhatja.
(Címlapképünk a PVSK honalpjáról.)
