1956 novemberében, amikor a Mecsek erdeiben még fegyveres ellenállók harcoltak a szovjet csapatok ellen, egy komlói újságíró éjszakáról éjszakára élelmiszert szállított nekik, saját kislányát is magával víve a veszélyes utakra. Horváth József nem viselt fegyvert, mégis a mecseki ellenállás egyik fontos segítőjévé vált: életét kockáztatva támogatta a szabadságharcosokat Komló, Kisbattyán és Jánosi-puszta térségében. A forradalom leverése után a kommunista hatalom meghurcolta, letartóztatta, és megpróbálta besúgásra kényszeríteni. Történetéről évtizedeken át szinte senki sem tudott, mert halála előtt lányát is megeskette, hogy hallgatni fog az 1956-os eseményekről.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros
Amikor évekkel ezelőtt megismerkedtem néhai id. Czuczor Ferenc kisbattyáni erdész fiával, ifj. Czuczor Ferenccel, akinek édesapja társaival előbb tevékeny részt vállalt faluja 1956.-os forradalmi eseményeiben, majd önzetlenül segítette a környékükön harcoló kelet-mecseki ellenállókat, elhatároztam, segítem főlevéltárosként az ottani 1956-os események föltárását – amely ma is tart.
Ennek keretében találkoztam ismét a régen Komlón, most pedig Pécsett élő Horváth Glóriával. Ő még levéltári szolgálatom alatt fölkeresett édesapja irataival. Nagy örömömre szolgál, hogy mára már eljutottam oda, Polics József komlói polgármester és a környék önkormányzati képviselője, Schalpha Anett fölkért arra, hogy 2026. október 23.-án a komlói színházban tartott ünnepi műsor keretében előadást tartsak Horváth József (1921-1987) komlói újságíró életéről, és eddig ismeretlen forradalmi tevékenységéről. Ennek az előadásnak a szövegét közlöm most…
Horváth József Szabadszentkirályon született 1921. augusztus 1.-jén, gazdálkodó és kereskedő családból. Apai nagyszüleinek gazdálkodóként 15 hold földjük volt, emellett kereskedést is üzemeltettek. Anyai nagyszülei gazdag földbirtokosok lettek, földjeik a vármegye déli részén voltak találhatók. A Dráva-vidéken, Varga-tanyán tehenészeti telepet tartottak fönn. Tanyájukon 12 cselédlakást építettek, a számos cselédjük ott lakott. Édesanyját, Bencze Katalint korán elvesztette, nagyszülei nevelték.
Fotó: Mecsekerdő Zrt. honlapjaElemi iskoláit szülőfalujában, a kereskedelmi iskolát pedig Pécsett végezte, kitűnő eredménnyel. Ezt követően a pécsi katonaiskolában tanult, karpaszományosként nősült 1942.-ben, felesége Varga Margit lett. (1952-ben váltak el.) Barátja lett Gitta Imre és Mérnök János (ez utóbbi csempészte később nyugatra hegedűtokban Vas Zoltán emlékiratait.) Kitűnő nyelvérzéke volt: jól beszélt németül, angolul, olaszul, horvátul, szerbül, tűrhetően oroszul is.
Egyetlen gyermekük, Horváth Glória Margit 1946. július 13.-án született Pécsett, amikor már a mecsekalji városban éltek. Ugyanis szülei Pécs-Magyarürögön vettek nagyobb birtokot és házat 1932-ben.
Már fiatal korától megkedvelte a cserkészetet, számos barátot szerzett itt. Emellett – a baranyai Nagy Ferencnek és Kovács Bélának köszönhetően – megismerkedett a kisgazda eszmékkel, 1945 után ezért a fővárosba költöztek, a Horváth-kert közelébe. Pártfeladatokat vállalt: szervező titkárként járta az országot.
A politikai helyzet éleződésével, a kommunisták előretörésével 1947-től visszaköltöztek Pécsre, a Magyar Távirati Iroda tudósítója lett. A Perczel utcában volt irodája, de továbbra is eljárt a fővárosba. Ilyenkor sokszor magával vitte rajongva szeretett kislányát is. Itt ismerkedett meg Vas Zoltánnal, akivel jó kapcsolatot ápolt a későbbiekben is. Az 1955 márciusában alakult Petőfi Körbe eljártak, az ország neves politikusaival – köztük Tildy Zoltánnal – is többször találkoztak.
Közben az akkorra már kegyvesztett Vas Zoltán 1953-ban Komlóra hívta. Ő lett a komlói rádió „mindenese” id. Gungl László vezető oldalán: tudósító-bemondó-szervező, sőt versenyfelelős is. Jó barárja lett Vizi László főmérnök, a komlói tröszttől. 1954-ben másodszor is megházasodott: felesége Szabadi Irén lett, aki két gyermeket hozott a házasságba. Vas Zoltán ezért kiutalt a családnak lakást a Fekete Gyémánt téren. Szülői segítséggel pedig nagy családi házat építettek Komló-Somág-tetőn 1955-ben.
Az 1956-os forradalom kitörése utáni komlói eseményekben jelentős szerepet játszott. Még október 23.-án délután a tröszt-székház melletti pártház felé tűntető tömeg igyekezett. Szándékuk volt elsőként az előtte szolgálatot teljesítő két őr megölése. Nagy lélekjelenléttel, mielőtt odaértek volna, ő gyorsan föltuszkolta őket az ott lévő platóskocsira, és így megmenekülhettek.
Neki köszönhetően a helyi rádió végig működött, így a lakosság nemcsak a központi rádióból értesülhetett a hírekről. Nyomtatás híján kézi röplapokat írt. Ezek egyike így kezdődött: „Ruszkik, Haza!” (Nem csoda, hogy amikor perbe fogták, ez volt az egyik vádpont ellene.)
A szovjet megszállás első napján egy tank végig a pártházzal párhuzamosan állt, körülötte számtalan gyermek játszadozott. A második napon azután már a gyerekek eltűntek, a tank ágyúcsöve pedig végig Somág-tető felé volt irányozva.
A szovjet csapatok bejövetelekor – mint köztudott – a Mecsekben több helyen ellenállási mozgalmak bontakoztak ki, amelyekben sok fiatal is részt vett. Barátja, korábbi cserkész-társa, Harcos Ottó pécsi tanár fölkereste, és segítséget kért tőle, „Diákjaim éheznek!” kéréssel. Ekkor kezdődött el számára az az áldozatos segítő-munka, amelynek kevés párja akadt akkoriban!
Még aznap délután oldalkocsis motorjára ült, oda ültette kislányát, ha igazoltatnák az úton, tudja mondani: pécsi rokonaikhoz igyekeznek, vagy épp onnan jönnek. Arra is volt gondja, hogy Komlót és Pécset megkerülve jusson el céljához, a magyarürögi úti családi birtokhoz a Kőlyuk-Kénes út-fehérhegyi turista ház-Remete rét útvonalon.
Mivel ott a családnak kertészete volt, disznókat is tartottak, az élelmiszerek a kenyerek mellett sonkából, szalonnából, kolbászból, hurkából állottak, sőt egy 20 literes lábast megtöltve babgulyást is vittek mindig magukkal – gondosan lefödve.
Ezek az utazások oda-vissza az első napon nappal, azt követően pedig éjszaka (!) történtek. Ilyenkor kislányát mindig arra figyelmeztette: ha megállítanák őket, mindig tegyen úgy, mintha aludna, a világért se keljen föl, akármi történjék is. Mivel a nagy lábas nagyon forró volt a lába mellett, a kislánynak jó meleg harisnyát kellett húzni, nehogy megégesse magát, de még így is átütött a forróság, úgyhogy nagyon kellett vigyáznia útközben neki is.
Visszafelé az első napon a Jánosi-Engel Adolf kúria – amely ma szociális otthon – fölötti erdőrészig mentek, itt várta őket egy 10-12 éves fiú, akinek jelzésére a 12 fős csoport többi tagja is előjött, és átvették a hozott élelmiszereket. A második napon első útjuk Kőlyukig vezetett, az élelmiszer-adag felét ott adták át az oda jött ellenállóknak, majd a Kisbattyán közeli Jánosi-pusztáig tartott az útjuk, amelynek közelében, egy nagy sarki fánál mindig várta őket az a tíz-tizenkét éves-forma fiú. (A kőlyuki szállítás ezen az egy napon történt.) A napi élelmiszer-szállítás Jánosi-pusztáig történő éjszakai eljuttatása egészen november 11.-ig, Márton-nap előtti napig bezárólag tartott minden éjjel.
November 11.-én este 9 óra után az orosz nehéztüzérség lőtte a Jánosi puszta határában az erdőben lévő vadászházat, a fölkelők szállását.
A lövedékek célt tévesztettek az erdőt tarolták le. A harcosok Kisvaszar felé elmenekültek.
Másnap, 12.-én éjszaka Somág-tetőre mentek, Horváth József lakására. Megborotválkoztak, hogy a szakál ne legyen áruló jelük. Ekkor a csoport tagjai jelezték: még az éjjel Ausztria felé fogják elhagyni az országot. A kisebbik fiú szintén velük akart menni, de a bátyja megtiltotta!
A harcosok megköszönték a segítséget, elindultak a szabad világ felé, a sötét éjszakába, igazi ,,Mecseki Láthatatlanokká” váltak…
Horváth Józsefnek a forradalom leverése után alkalma lett volna elhagyni az országot: jó ismerőse, Vizi László főmérnök nyugatra történő menekülése előtt nekik is biztosított volna egy teherautót, de ő megmondta: hazáját nem hagyja el!
A forradalom és a szabadságharc leverését követően Kádár János rendszere kegyetlenül meghurcolta őt is: számtalanszor letartóztatták (amíg tudta, Vas Zoltán segítette, az első alkalommal még a rendőrségi letartóztatásból is kihozatta), majd bírósági eljárás alá vonták, életét megkeserítették, magánéletét tönkretették, besúgásra akarták kényszeríteni! Pécsett hunyt el 1987. május 15.-én. Halála előtt megeskette leányát, hogy ezeket az 1956-os történéseket nem mondja el senkinek! …
Igen ám, de amit ő már nem élt meg, eljött a rendszerváltoztatás, és ez magától értetődően föloldotta lányát esküje alól. Így tudhatta-tudhatja meg a közvélemény egy önfeláldozó ember örökké becsülendő, dicső tetteit…
Ennek az életútnak az adatait leánya, Horváth Glória mondotta el nekem. Jól tudom, hogy ez az eddig ismeretlen életút történései nagy újdonságul szolgálnak a komlói és környéki 1956-os forradalmi és ellenállási mozgalom történetében, de azt is, más történelmi forrásokkal is meg kell(ene) erősíteni a jövőben. Azonban azzal szintén tisztában vagyok: ez egy olyan személyes, két szereplős történet, amelynek ma élő egyetlen résztvevője volt a tanúja, sőt kis gyerekként szereplője. Nem lehetünk neki elég hálásak ezért…
Kötelességemnek tartottam, hogy közöljem a szélesebb nyilvánossággal is Horváth József újságírónak zaklatott, fájdalmakkal és megaláztatásokkal, üldöztetéssel teli, mégis magasztos életpályáját: tudják meg minél többen, köztük azok a komlóiak is, akik nem jöttek el a 2026. október 23.-i hivatalos városi megemlékezésre, vagy a koszorúzás után már be sem jöttek a színházterembe, vagy az előadásom előtt tüntetőleg kivonultak a teremből…
(Címlapképünkön Horváth József újságíró – a kép forrás a család fotóalbumából származik, digitálisan feljavításra került.)
