1950. márciusában Pécsen már javában készültek április 4. megünneplésére: munkaversenyek, politikai jelszavak, bányász-kultúrműsorok és színházi előadások hangolták az országot a felszabadulás ötödik évfordulójára. Közben a Dunántúli Napló Titót Hitlerhez hasonlította, a pécsi bányászokhoz pedig már a színház is házhoz vitte a kultúrát – természetesen a kor ideológiai elvárásainak megfelelően. A hónap végén még a világhírű szovjet bábművész, Obrazcov is megérkezett Pécsre, miközben a korabeli újság egy apró műsorközlési bakival is megörvendeztette olvasóit.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása
Sorozatom 29. részét a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Baranya Megyei Szervezete napilapja, a „Dunántúli Napló” (1948-1990) március 29.-i száma egyik jellemző hírével kezdem – az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével –, amely azért is fontos volt nekünk, baranyaiaknak, mert a Joszip Broz Tito (1892-1980) által vezetett Jugoszlávia a szomszédságunkban volt.
Közismert volt ekkor a „Tito, az imperialisták láncos kutyája” gyűlölködő jelszó a „Népek Nagy Vezére, a Dicsőséges Sztálin” által vezetett Szovjetunió irányította „Szocialista Tábor” -ban, ennek szellemében kommentálták az ottani választásokat a március 29.-i számban, így: „(Adolf) Hitler receptje szerint folyt le Tito választási komédiája” volt a cím.
Benne a következő mondatokkal: „…Ha figyelembe vesszük azt, hogy a jugoszláviai választások a féktelen terror jegyében folytak le, és hogy a börtönben több mint százezer hazafi senyved, láthatjuk, hogy mit jelent Tito demokratizmusa, amely a választások során is megnyilvánult. Bármennyit is csaholnak a newyorki és belgrádi ebek (!), március 26-a megtestesülése volt Tito fasiszta rendszerének, amely rothadt és bukásra van ítélve.”
A március 25.-i szám pedig ezt harsogta: „A minisztertanács a WM (Weiss Manfréd) – gyár dolgozóinak kérelmére hozzájárult, hogy a gyárat Rákosi Mátyásról nevezzék el.” Nem maradhattak el az április 4.-i jelszavak, a legfontosabb a 28.-i számban, éspedig: „Éljen és viruljon a szovjet és magyar nép örök barátsága!”
Itt ismertették a következő fontos rendeletet „Amnesztia a felszabadulás ötödik évfordulója alkalmából” címmel. Ebből idézek most.
Fotó: Történelem Mindenkinek Blog„A kegyelem a rendelet értelmében a politikai, katonai, gazdasági, jövedéki és egyéb bűncselekmények elkövetőire, valamint a kihágásokra is kiterjed. Intézkedik a rendelet olyan személyekkel kapcsolatban is, akiket közigazgatási eljárás alá vontak. A kegyelem a rendelet szerint a külföldön tartózkodó olyan magyar állampolgárok felé is érvényesül, így elsősorban azok felé, akik utasításra, vagy a fasiszta hírverés megtévesztő hatása alatt hagyták el az ország területét.
A háborús eseményekkel kapcsolatban nyugatra távozott ilyen magyar állampolgárok 1950. október 4. napjáig büntetlenül visszatérhetnek Magyarország területére. Nem terjedt ki a kegyelem azokra, akik főbenjáró bűncselekményeket követtek el. (Például kémkedtek.)”
A munkaversenyek hírei áradnak ezekben a napokban, az április 4.-i „felszabadulás” évforduló előtt. A március 28-i szám egyik jellemző híre szerint „Tovább szélesedik az április 4-i munkafelajánlási mozgalom – A vasutas dolgozók versenyt indítottak az állomások, munkahelyek minél szebb díszítésére a felszabadulás évfordulójára.”
Ebből Pécs sem akart kimaradni, március 30.-án közölték: „Ünnepi díszt ölt a város április 4-ére – A polgármester (Krancz Pál) felhívása a lakossághoz.”
Ekkor sem hiányozhattak azok a hírek, amelyek a Pécsi Nemzeti Színház „tájolásáról” szóltak. Március 24.-én hosszú cikk foglalkozott ezzel, „Tájszínház a bányatelepen” cím alatt.
„Ott állt a bányatelepi utca sarkán a tájszínházi falragasz előtt, zsebbe mélyedt öklökkel, és összehúzott szemekkel olvasta ’… délután 6 órakor az államosított Pécsi Nemzeti Színház együttese bemutatja Száll a dal… című zenés, tréfás műsorát.’ Lassan elmosódik tekintetében a plakát, s a maga dolgára gondol.
Az aknában lőttön húsz évre, a rengeteg estére, amikor szinte fizikai éhséget érzett egy kis szórakozás után. Hányszor szívesen beült volna a nézőtér valamelyik szerény pontjára arra a két-három órára, de akkor eszébe jutott a visszagyaloglás, a késő éjszakai út hazafelé, inkább otthon maradt.
Ezek a napok jutottak eszébe most, amikor ismét rátekintett a falragasz sárga foltjára és elolvasta újra … ma már háromnegyed hatkor, ’délután 6 órakor’… elfoglalta helyét. Mellette foglalt helyet Mihályi Józsefné, bányatelepi vájár felesége valakivel — a másikat nem ismerte Horváth Lajos — és hangosan tárgyalgattak, hogy akarva-akaratlan hallania kellett:
— Végre ránk is gondolnak már. A gyerekek miatt nem mozdulhatok el a telepről. Ha nem jönnek a helyembe, bizony kevés színházat láthatnék.
Közben tellett a terem, nőtt a zsibongás és kis izgalom vett erőt Horváth Lajoson is. Maga sem tudta miért, talán még gyermekkorából maradt ez, amikor a zenészek hangszerpróbálgatása hallatára még az arca is belepirul a várakozásba.
Fotó: DélmagyarországMegszólalt a gong. Nagy csend fogadta az első számot. Beköszöntőül Benjámin László ’Tavasz Magyarországon’ című verse hangzott el, ezzel ünnepivé vált a hangulat a kis teremben. A következő szám már a mulattatást szolgálta. Vaszilij Csikargov szovjet író ’Napsugárka’ című dramatizált humoreszkjét mutatták be a színészek. Horváth Lajost is magával ragadta az egészséges humor, a szovjet ember ellenállhatatlan derűje fogta körül őt is, és ez a vidámság aztán végig kísérte az egész műsoron.
A szünetben ismét folytatódott Mihályiné és ismeretlen szomszédja közt a társalgás, és igy újfent és akaratlan tanúja lett a folytatásnak: — Látja szomszédasszony, nyoma sincs már a malackodásnak, és mégis elmulat az ember. Megvallom, eleinte féltem, mert magammal hoztam a gyerekeket. Arra gondoltam — esetleg úgy járhatok, mint még negyvenkettőben, amikor a ’Gólya szanatóriumot’ néztük meg. Szerencsére ezek olyan kicsik voltak akkor, hogy nem értettek semmit belőle.
Egy sorral előbb ül Ragoncsa János, aki tizenkét éve dolgozik Pécsett ő is családostul jött. Most a szomszédjával beszélget. Ha a reakciós világban el is mentem egyszer-egyszer a színházba, nem nekünk, a dolgozóknak játszottak ott.
A műsor második felében színes, táncos, énekes revü következett. Az egyes dalokat a színészek a telep élmunkásainak ajánlották fel. Ez is nagyon tetszett Horváth Lajosnak. És amíg lelkesen megtapsolták a dallal köszöntött Wagner György és Halassy István sztahanovistákat, Horváth Lajos a múltra, a nagy változásra gondolt.
Az a pillanat jutott eszébe, amikor az első vörös katona bejött az udvarukba vizet inni. Nem a kezében volt a fegyvere, hanem a vállára vetve himbálódzott. A katona mosolygott és köszönt. Akkor nem értette, most már tudja mit: ’Drasztvujtye.’
Ez a mosolygó szovjet katona hozta el a szabadságot. Nagy ajándékkal jött. A hároméves és ötéves tervet hozta magával, az új hidakat, amelyek most a Duna felett ragyognak a tavaszi napban, meg ezt a tájszínházi műsort is.
És amikor előadás végén a színház egyik művésze odament Horváth Lajoshoz és megkérdezte: — Hogyan tetszett? Maga sem tudja, hogyan jött az ajkára, de így felelt: — Április negyedikére én is készülődök, mert csak így tudom viszonozni, hogy maguk, az állami színház művészei ide kijönnek hozzánk. S még halkan hozzátette: — Jöjjenek vissza hamarosan.”
Öntevékeny színházi együttesről tudósítottak a március 28.-i számban „A bányász kultúrcsoport adott műsort a honvéd kerületi parancsnokságnak” címmel. „Kultúrcsoportjaink működésében is érezni lassan a kultúrforradalom lendületét. Egyre aktívabb módon kapcsolódnak be az általános szellemi nívó felemeléséért indított mozgalomba, és egyre több eredménnyel teszik ezt.
Szombaton este a pécsi 2. honvéd kerületi parancsnokság MDP párt bizottsága látta vendégül a pécsbányatelepi szakszervezeti énekkar és kultúrcsoport tagjait, hogy közösen, azon est keretében bensőségesebbé váljék a bányászok és a honvédek közötti kapcsolat.
A honvédkerület gyönyörűen dekorált kultúrtermében a műsort Szűcs István vezérőrnagy szavai nyitották meg, aki melegen üdvözölte a vendég bányászcsoportot, s többek között kifejtette a mostani kultúrforradalom rendkívüli jelentőségét, és mellette különösen hangsúlyozta a bányászok és a honvédség egymásra találását.
Ezután aztán a bányász kultúrcsoport tagjai énekszámokkal, szavalatokkal, népi táncokkal és jelenetekkel szerepeltek a háromszáz főnyi közönség előtt, s a lelkes hangulatban lefolyt szép műsor minden számát nagy tapssal köszönte meg. Külön-külön nem kívánunk kiemelni senkit a szereplők közül, mert együttes dicséret illeti őket kivétel nélkül.
A záró szavakat Szabó Gáspár politikai tiszt mondotta, aki egyúttal megköszönte a bányászok odaadó munkáját, s bejelentette, hogy legközelebb a honvédek kultúrcsoportja látogat el Pécsbányatelepre, hogy a most kifejlődött jó viszonyt ápolhassák.”
Március legvégén azután a világhírű szovjet bábművész, Szergej Vlagyimírovics Obrazcov (1901-1992) jött el vendégszerepelni városunkba. Így a március 29-30-31.-i szám „Színház” rovatában a következő közleményt adta le a színház.
„Műsorváltozás. Április 1-én (szombaton) este ½ 8 órakor a világhírű Obrazcov szovjet bábszínház együttes lép fel a pécsi Nemzeti Színházban (sic!). Az erre az estére hirdetett előadás elmarad, és az ugyanekkor esedékes ’Móricz Zsigmond’ bérlet tulajdonosainak számára bemutatásra kerülő ’Diadalmas asszony’ időpontjáról a színház értesíteni fogja a közönséget.”
Az már a sajtó-baki kategóriájába tartozik, hogy ugyanakkor az ezt követő műsorközlésben április 1.-jén bennhagyták Pjotr Iljics Csajkovszkij művét…
Címlapképünkön: Sergey Vladimirovich Obraztsov (A kép digitálisan feljavított, eredetijének forrása a Wikipédia)
