1949 őszén a Pécsi Nemzeti Színházban már nem csupán előadásokat játszottak. A korabeli újságok szerint a színház a szocialista nevelés egyik legfontosabb eszközévé vált: bérletkampányok, ideológiai vezércikkek és politikai üzenetek kísérték a premierek világát. Nézzük meg, mit írt erről a Dunántúli Napló 1949 novemberében.
Dr. Vargha Dezső ny. főlevéltáros írása
Elsőként a november 4.-i lapszámban bukkanunk színházzal kapcsolatos két hírre – az egyiket már ismertettem az előző részben –, most a másik, technikai jellegű kerül sorra, mégpedig a következő címmel: „Korszerűsítik a pécsi színház technikai berendezését.” Nézzük most ezt.
„A pécsi állami színházat a város támogatja abban, hogy az előadások technikailag — a lehetőségek szerint— tökéletesek legyenek. Régi hiányossága volt a színháznak a világítóberendezés elavultsága és gyengesége. Még mielőtt az ötéves tervben teljesen korszerűsítik a színház világítási berendezését, addig is a hároméves terv során kijavítják a hibákat, és új fényszóró égőket vesznek, s nagy jelentősége van annak is, hogy még ez évben elkészíti a város a színház úgynevezett ’horizont’ függönyét is.”
A második, november 9.-i „Így kell dolgozni a színházért” című cikk az akkor nagy jelentőségűként kezelt „bérletes ügyintéző” munkájába engedett betekintést – a kor szellemében fogant írásban.
„A pécsi városháza első emeleti folyosóján nem nehéz megtalálni az anyakönyvi hivatalt, de a hivatalban már nehezebb megközelíteni a sok asztal és iratállvány útvesztőjében Sáfrány Irént, aki a városházi dolgozók közül a legtöbb színházbérletet adta el. A fekete hajú, mosolygós arcú Sáfrány Irén kedves egyszerűséggel válaszol kérdésünkre. — A bérletek árusításánál az a cél lebegett előttem, hogy munkám, amit végzek, minél eredményesebb legyen.
Ennek érdekében minden tehetségemet latba vetettem, hogy azokat, akikhez bérleteladás céljából mentem, meggyőztem arról, hogy a szocialista kultúra terjesztésében milyen jelentősége van a színháznak. — Az államosított színház célja az, hogy minden dolgozó ember járjon színházba. Ezért rendszeresítették a részletfizetéses bérleteket, amit az üzemi munkás éppen olyan könnyen tud megvásárolni, mint a polgári színházlátogató. — Aztán a műsora is más az államosított színháznak, mint volt a tavalyinak. Jobb, színvonalasabb, valóban szocialista darabokat válogatott össze a színház vezetősége — mondotta Sáfrány Irén elvtársnő.
Időközben megtudtuk azt is, hogy a városháza népnevelői összesen 90 színházi bérletet adtak el. Ennek pontosan 50 százalékért, azaz 39 bérletet Sáfrány elvtársnő, aki kommunistához illő módon végezte el feladatát. De még nem tekinti befejezettnek a bérletterjesztő kampányt, tovább dolgozik, ezzel is példát mutatva azoknak, akik távolról sem értek el ilyen kimagasló eredményt.”
És eljött november 10.-e, amikor a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Baranya Megyei Szervezete lapja vezércikke szólt a pécsi teátrumról „Színházunk ügye” cím alatt. Ebben a cikkben összefoglalták mindazt, amely a sztálini-rákosista kor színházzal kapcsolatos ideológiáját jellemezte –természetesen a „Nagy Szovjet Példa” nyomdokain. (A szerzőt a kivételesen elől jelzett „titokzatos” monogram jelezte.)
Színpadi alaprajz (Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum)
„(R.I.) ’Országunkban a színház az élenjáró szovjet ideológia, kultúra és erkölcs fészke. Nevelő szerepe mindenekelőtt abban áll, hogy a szovjet emberek hősiességének megnyilvánulását ábrázolja a kommunizmusért vívott harcban, ezen keresztül fejleszti és ápolja a szovjet hazafiság életet adó érzését, nemesen büszkévé teszi a szovjet embereket nagy hazájukra’— írta a közelmúltban a Pravda (a kommunista párt hivatalos lapja).
A Szovjetunióban a színháznak első rendű nevelő feladata van, amit az igényes szovjet dolgozók meg is követelnek a drámaíróktól és a színpad mestereitől. Igazságos bírálattal támogatják a színművészet munkásait, és azáltal, hogy mind nagyobb követelményekkel lépnek fel velük szemben, fejlesztik a szovjet színművészet erkölcsi és művészi színvonalát.
Különös gonddal és szeretettel vigyáz a szovjet színház szakadatlan fejlődésére, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja, a szovjet kormány és maga Sztálin elvtárs is. Egy-egy régi színház fennállásának évfordulója — mint legutóbb a Moszkvai Kis Színházé — az egész szovjet nép kultúrájának ünnepét jelenti, az élenjáró drámaírókat és színművészeket megbecsüléssel veszik körül, és a legmagasabb kitüntetéssel, a Sztálin-díjjal jutalmazzák.
A Bolsevik Párt Központi Bizottsága határozataiban bírálat tárgyává tette a színházak műsorpolitikáját, és kötelezte a helyi pártszervezeteket, hogy behatóan foglalkozzanak a színházak művészi munkásságával, nyújtsanak azoknak állandó segítséget nagy feladatuk teljesítésében. A Párt irányításával a szovjet színművészet munkásai be is töltik magas rendű hivatásukat.
A szovjet dolgozók az új művészet, a szocialista realizmus lelkes támogatói és élvezői. Köztudomású, hogy színházaikban hetekkel előbb is nehéz jegyhez jutni, mert a szervezett bérletezők nap, mint nap csaknem maradéktalanul megtöltik a nézőtereket. A Szovjetunióban diadalmasan lezajlott az a nagy kultúrforradalom, amit a békés építő munka kezdetekor, az imperialista betolakodók kiverése után Lenin elvtárs olyan szenvedélyesen követelt.
Pécsi Városháza (Forrás: Városunk, Pécs)
’Míg ezelőtt a súlypontot a politikai harcra, a forradalomra, a hatalom meghódítására stb. helyeztük, és azokra is kellett helyeznünk, most a helyzet annyira megváltozott, hogy a súlypontot a békés szervező, ’kulturális’ munkára kell áthelyeznünk. Hajlandó volnék azt mondani, hogy a súlypont számunkra a kultúra terjesztésére helyeződik át — ha nem kellene számolnunk a nemzetközi viszonyokkal, és nem volnánk kötelesek a pozíciókért nemzetközi méretekben harcolni. De ha ettől eltekintünk, és csak a belső gazdasági viszonyokat vesszük figyelembe, úgy a munka súlypontja nálunk csakugyan a kultúra terjesztésén van’ — írta 1923 januárjában.
És nemcsak általában a dolgozókat serkentette magasabb kulturális színvonal elérésére, de különös súllyal sarkalta külön a kommunistákat is. 1922 márciusában a Bolsevik Párt XI. Kongresszusán tartott beszámolójában így vetette fel a kérdést: ’Mi az hát, ami elégtelen? Világos, hogy mi az, ami nem elégséges; annak a kommunista rétegnek, amely kormányoz, nincs elegendő kultúrája.’
Ezt az elmaradottságot hosszú évek felvilágosító, szervező munkájával már régen behozták a szovjet dolgozók, és nagyszerű nemzeti hagyományaikat új virágzásnak indítva, megteremtették a világ élenjáró, minden nép számára példamutató szocialista kultúrát.
Nekünk is sok a bepótolni valónk. A Horthy-fasizmus egyrészt a kizsákmányoló társadalom ellenséges, rothadt, művészietlen és hazafiatlan kultúrájának egyik napról a másikra el nem múló nyomait hagyta hátra, másrészt a kulturális örömöktől gondosan elzárt dolgozók millióit, akik előtt csak most nyíltak meg a könyvkereskedések, koncerttermek és színházak kapui. Mondjuk meg őszintén, hogy a nagy lehetőséggel még nem éltek kellő mértékben a dolgozók és párttagjaink sem. A kapuk szélesre kitárultak, de csak szórványosan lépegetünk át rajtuk.
Dunántúli Napló 1949 november 10. (Forrás: Arcanum)
Erre példa Pécsi Nemzeti Színházunk helyzete is. Pécsett az idén állami színház működik. Ez már magában véve is biztosíték arra, hogy ott a népi demokrácia elveinek megfelelő műsorpolitika valósul meg, méghozzá az eddiginél különb művészi színvonalon. Valóban ez a helyzet. A színművészet alkotómunkájának alapja, a műsor, lényegileg jól összeállított, komoly nevelő hatású. A művészi teljesítmény magasabb rendű, mint tavaly vagy eddig bármikor volt.
Az első színre hozott mű, Móricz Zsigmond nagyszerű alkotása, az ’Úri muri’ bizonyíték arra, hogy színművészeink alapjában véve megértették feladatukat, amely röviden annyi, mint az író gondolatait, elképzeléseit hűségesen visszaadni. Ha néhol, néhány szereplő részéről még történik is bizonyos elferdítés, ez az egész teljesítmény értékét nem rombolja le. Annak ellenére, hogy állami színházunk nevelő, színvonalas munkát végez, meg nem értést tapasztalunk irányában. És éppen azoktól, akiknek az állam a színházat szánta: a dolgozók, munkások és értelmiségiek részéről.
Még nem vették valamennyien tudomásul, hogy a színház is a miénk, értünk van, hogy fejlesszen, műveljen bennünket. Pártunk pécsi végrehajtó bizottsága a napokban vizsgálat alá vette a színház ügyét, és megállapította a mulasztásnál a Párt felelősségét is. Üzemi pártszervezeteink közül csak néhány jár elől követendő jó példával, így a Mestrits-garázs és a Sopiana-gépgyár dolgozói.
Szovjetunió Kommunista Pártja jelvénye (Forrás: Wikipédia)
A jóknál lényegesen több példát lehetne felhozni arra, hogy mennyire mellékes feladatnak kezelték kulturális fejlődésünket, s azon belül a színház ügyét üzemi pártszervezeteink, így a Fém- és Lakatosárugyárban vagy a Sörgyárban, és még jónéhány más üzemben egyetlen egy bérletet sem váltottak, és olyan nagy üzemben, mint a Bőrgyár, csak 22, a Dohánygyárban 16-ot, a Zsolnay-gyárban 25-öt, a Népbolt vállalatokban összesen 14-et. Ezekből a számokból visszatükröződik, hogy bérletszerző népnevelőink sem vették elég komolyan feladatukat, jónéhányan közülük még meg sem kísérelték a szervezőmunkát.
Most előttünk áll a feladat, hogy elsősorban pártszervezeteinkben vessük fel a dolgozók kulturális fejlesztésének rendkívüli szükségességét és az állami színház jelentőségét. A kommunistáknak kell itt is a jó példát mutatniuk, a kommunistáknak, akiknek nemcsak jól képzett harcosoknak, a marxizmus-leninizmus ismerőinek kell lenniük, hanem széles látókörű, művelt embereknek is.
Meg kell javítanunk bérletszerző népnevelő munkánkat, és ennek során fel kell világosítanunk a dolgozók széles rétegeit arról, hogy a kultúra immár nem ünnepi, vasárnapi esemény számukra, hanem elengedhetetlen tartozéka dolgos hétköznapjainknak. A hároméves tervet becsülettel teljesítő, és az ötéves tervre lelkesen készülő munkásosztály joga a művészi szórakozás, és ezzel a joggal élnie kell!
Csak a reakció érdeke a munkásosztály műveltségében még fellelhető sok hiányosság megőrzése, és újabb jelentős csapást mérünk rá, ha lemaradottságunkat ezen a téren is behozzuk. Egyszóval: fordulatot kell tennünk a kulturális nevelés felé általában, és az állami színház nézőterét estéről estére zsúfolásig meg kell töltenie az új társadalom építőinek!”
Szovjet Kommunista Plakát (Forrás: Europosters)
